– Honnan a kitartó lendület?
– Kisvaszaron nőttem fel, és már 11 évesen ott rúgtam a labdát a fiúkkal a serdülők között. Amióta menni tudok, nekem mindig a labda körül forog a világ. Női csapatba gimnazistaként kerültem, kispályán a Sopiana Gépgyár csapatában kezdtem, majd egyetemistaként ott voltam az induló pécsi női nagypályás fociban is.
– Mi a legkedvesebb emléke, amit férfitól kapott a játéka kapcsán?
– Kadarkúton egyszer megnyertük a kispályás országos bajnokságot, és a csapattársam férje fogalmazott így: – Ilyet én még férfiaktól is csak nagyon ritkán látok. Hát, igen jólesett, hogy egy pasas a foci tudásunk miatt néz fel ránk. Persze van ellenpélda is bőven, még napjainkban is gyakran elhangzik, hogy minek focizik egy nő. Holott szerintem lelkesedésben, kitartásban előrébb vagyunk a férfiaknál.
– Mi hajtja, hogy 55 évesen is „meghal” a pályán?
– Imádom a focit, ez az életem. Számomra pedig a mozgás drog: naponta eljárok futni a Malomvölgybe, Tüskésrétre, több fiúcsapatban kispályázom. Elvonási tüneteim vannak, ha a héten egy nap kimarad.
– Van civil élete is?
– Szalántán voltam iskolaigazgató-helyettes, biológia-testnevelés tanár vagyok, de használom a romológia diplomám is. A tesi órákon viszont focizunk, fociszakkört is vezetek, szóval a játék nem áll le soha. Talán egy területen igen, időseket is gondozok.
– No és önkormányzati képviselő.
– Nagyon szeretem az embereket, és úgy hiszem, sikerült 32 év alatt beilleszkednem a falu közösségébe. Nagy megtiszteltetés ezt a megbízatást „bevándorlóként” megkapni.
– Az NB II-es PMFC női csapatban játszik. Nem hoz furcsa szituációkat, hogy az unokája lehetne néhány csapattársa?
– Olykor keveredik a „Csókolom”, meg a „Szia” köszönéskor, de azt hiszem elfogadtak közülük valóként.
– Bírja még erővel?
– Gyorsaságban még most is a középmezőnybe tartozom. A mércémet már megugrottam, de még sokáig szeretnék focizni, levezetésként pedig futni, biciklizni, lovagolni.