Pénteken reggel fél kilenckor kezdődik a mohácsi képviselő-testület alakuló ülése. Az eseményen ismertetik a választás jogerős eredményét, a képviselők és a polgármester leteszik az esküt. Az MSZP-s Csorbai Ferenc ettől kezdve hivatalosan is Mohács polgármesterének mondhatja magát.
A választásra jogosult 15 ezer mohácsi közül mindössze 1867 lakos támogatta az egyedüliként induló szocialista polgámesterjelöltet, míg 4076 ember – feltételezhetően tiltakozását kifejezve – érvénytelen szavazólapot dobott be az urnába.
Bár Csorbai a választást megelőzően azt ígérte, ha kevés voksot kap, lemond, végül ezt nem tette meg, s azzal magyarázta szereplését, hogy nem szólalhatott meg a helyi médiában (holott számos esetben kerestük, azonban nem reagált hívásainkra, s kizárólag balliberális újságoknak nyilatkozott – a szerk.), nem mondhatta el elképzeléseit, szórólapjait ellopták, a Facebookról pedig egy álnok csellel napokra letiltották. Csorbai hozzátette, hogy az elmúlt öt évben képviselőként jól együtt tudott dolgozni a fideszes többségű képviselő-testülettel, lát rá esélyt, hogy ez most is így lesz. Szeretné megismertetni a közgyűléssel és a város lakóival a programját, erre polgármesterként lehetősége lesz végre.
Mohácson totális győzelmet aratott a Fidesz–KDNP, a pártszövetség jelöltjei mind a nyolc egyéni választókerületben nyerni tudtak, méghozzá nagyon fölényesen, hetven százalék feletti szavazataránnyal. Kompenzációs listáról az MSZP kettő, a DK egy képviselőt küldhet a testületbe. Csorbainak tehát nem lesz könnyű dolga polgármesterként.
Csizmadia Csaba, Mohács fideszes alpolgármestere a napokban a köztelevíziónak nyilatkozva azt mondta, szerinte a számok magukért beszélnek. Úgy fogalmazott, a mohácsiak nem szeretnék, hogy Csorbai Ferenc üljön a polgármesteri székben, ezért lemondásra szólítják fel. Arra is kitért, ha a városvezető nem mond le, akkor a törvényi lehetőségeket kihasználva fél év múlva feloszlatják a testületet és egy új választást írnak ki.
Korábban Pávkovics Gábor, a Fidesz mohácsi szervezetének elnöke – aki a Fidesz mohácsi polgármesterjelöltje lehet – is lemondásra szólította fel: azt mondta, a mohácsi választók világosan megüzenték, nem akarják Csorbai Ferencet a polgármesteri székben látni. Mi több, a balliberális pártok – a DK, a Jobbik és a Momentum – már a választást megelőzően is azt kérte Csorbaitól, lépjen vissza.
Mivel nem így történt, a visszaszámlálás pénteken megkezdődik, ami – ha csak nem történik valamilyen váratlan fordulat – hat hónap múlva ér véget.