Még a városvezető saját közösségi oldalán is rengetegen kérték: zárják be a vásárcsarnokot, miután egymástól pár lépésre álltak sorban az emberek – köztük sok idős – a bejáratnál hétfőn. Péterffy Attila, Pécs polgármestere azt közölte, hogy folyamatosan biztosítani szeretnék az élelmiszer-vásárlás lehetőségét és a hét közepén szigorított a belépésen és a várakozási renden. A csarnokon kívül és bent kétméteres védőtávolságban lehet várakozni, többször fertőtlenítenek és szellőztetnek, odabent pedig egyszerre csak 100-an lehetnek. A pécsiek egy része azonban már inkább bezáratná a csarnokot.
Azért, mert ez az a hely, ahova a veszélyeztetett korosztályból sokan járnak vásárolni. (Le kell szögezni, hogy a vírus nemcsak az időseket támadja meg, a fiatalabb korosztálynál is okozhat súlyos fertőzést.)
Többen ezért azt szorgalmazták – köztük Csizmadia Péter fideszes képviselő is –, hogy a vásárcsarnok zárt tere helyett élelmiszerárusító-pontokat hozzanak létre a város különböző helyein, ahova sétálva is eljuthatnak a vásárlók, buszozniuk sem kellene. Mindehhez pedig lehetne használni a ZSÖK közel félszáz fesztiválsátrát.
A felvetés kapcsán megkérdeztük a városvezetést is. Az önkormányzat azt közölte, hogy a csarnokban jellemzően elérhető termékek közül kizárólag a zöldség, a gyümölcs és a virág az, ami a 2009-es kormányrendelet értelmében közterületi értékesítés keretében, például élelmiszerponton forgalmazható. Ezen felül még büfétermékek is árusíthatóak közterületen, de ezek már csak a járási élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztály külön engedélyével. Hozzátették: a csarnok jelentős forgalmát kitevő nyers húsfélék csak üzleti körülmények között hozhatók forgalomba.
A külső árusítás mellett érvelők szerint mindez azonban nem zárja ki azt, hogy bizonyos termékeket – tehát a húson kívül – külső helyszíneken árusítsanak, így a zöldséget, gyümölcsöt, vagy éppen száraz ételt.