Hatvan település mintegy hetvenhétezer potenciális betegét látja el a Szigetvári Kórház. A betegellátás színvonalának növekedését több új fejlesztés, projekt is elősegíti. Mintegy 250 millió forintból a szakrendelések infrastrukturális fejlesztése valósult meg, a rendelések megközelítését segítő liftet kicserélték, s akadálymentes parkolót alakítottak ki. A pályázati forrásból orvostechnikai berendezéseket is vásároltak, például szemészeti vizsgálókészülékeket és csontsűrűségmérő-berendezéseket.
Két lélegeztetőgépet és két altatógépet is beszereztek, amelyeket már üzembe is helyeztek, az intenzív osztályon és műtőben használják őket. Dr. Berecz János, a kórház főigazgatója elmondta, hogy betegbiztonsági és higiéniai fejlesztésekre közel 18 millió forintot nyertek. A kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében kézmosó és fertőtlenítő eszközöket helyeztek el minden betegellátási pontra, s a laboratóriumba is kerültek nagy értékű eszközök, mint például centrifuga és mikroszkóp. Egy másik nyertes pályázat szintén a kórházi fertőzések visszaszorítására irányul, ennek értelmében a dolgozóknak tartanak majd képzéseket, speciális hulladékgyűjtőket és mobil légtisztító berendezéseket is vásárolnak. Két elektromos autót is vettek, melyekkel a háziorvosi ügyeletet és a vizsgálati anyagok szállítását látják el.
Sok fejlesztés volt az elmúlt években
Nagy Csaba országgyűlési képviselő elmondta, hogy az elmúlt nyolc évben – a jelenlegi projektekkel együtt – több mint 4,2 milliárd forint forrás jutott a Szigetvári Kórházra. Az elmúlt időszakban számos, közérdeklődésre is számot tartó fontos fejlesztés valósult meg. Például egy olyan napelemparkot adtak át – a második ütemben –, ami az elmúlt időszakban 510 ezer kilowatt áramot termelt, ez biztosítja majd a két új gépjármű áramellátását is.
– Sokat beszéltünk mostanában a kórházak higiéniás feltételrendszeréről, most két pályázatban is előre tud lépni az intézmény. A fejlesztések folyamatosak, remélem, hogy a következő időszakban ez folytatódik – fogalmazott Nagy Csaba.
Egyre több baba születik Szigetváron
Dr. Écsi László orvosigazgató, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa elmondta, hogy komoly fejlődést értek el betegszám tekintetében. A tavalyi évben 720 gyermek született a Szigetvári Kórházban, 2010 és 2018 között 71 százalékkal nőtt a szülések száma. Az intézmény most a Családbarát Szülészet 2019 pályázati programból 44 millió forint támogatást nyert, amelyből a szülőszoba és a vajúdó teljes építészeti felújítása valósulhat meg, a beruházás idén kezdődik, s 2020-ban már be szeretnék fejezni. Az építészeti munkákon túl a szülészeti osztály dolgozói különféle szülést támogató képzéseken fognak részt venni, mely hozzájárul a magasabb színvonalú betegellátás megvalósításához.