Délután az Alma Együttes, este Vastag Csaba koncertje, közöttük pedig számos érdekes és színvonalas műsor szórakoztatta a várlátogatókat a tegnapi Adventi Sokadalmon. A várudvart, ahogy már ilyenkor megszoktuk, ismét megtöltötték az emberek. Betlehemes játékkal készültek a Batthyány Kázmér Általános Iskola tanulói, a Kanizsai Dorottya és a Sztárai Mihály Általános Iskola kórusa is fellépett, de színpadra állt a siklósi származású, X Faktorból megismert énekesnő, Ács Cintia is. A gyerekeket mások mellett Kőhalmi Ferenc bűvész, valamint Kurucz Réka és Havasréti Pál népzenei műsora szórakoztatta, és persze az Alma együttes is alaposan megtáncoltatta az aprótalpúakat.
Miközben a színpadon egymást váltották a fellépők, jól fogyott a forró tea és a forralt bor is, illetve a kézműves vásár standjainál is sokan vásároltak. Nem túlzás talán, hogy hömpölygött a tömeg a történelmi falak között. A látogatók között a várkapitányt is megpillantottuk, aki elégedetten tekintett végig a várudvari forgatagon.
– Már harmadik évben szerveztük meg az Adventi Sokadalmat, 2017-ben újdonságként hatott, tavaly már érződött, hogy van érdeklődés és igény egy ilyen adventi rendezvényre, az idei látogatói létszám pedig határozottan azt mutatja, hogy várják az emberek ezt a rendezvényt, ennek megfelelően igyekeztünk mindenki számára szórakoztató programot szervezni, a siklósiaknak és a környékben élőknek igazi adventi hangulattal kedveskedni – mondta Szentgyörgyváry Péter várkapitány.
Amikor lement a nap, az érdeklődők láthatták, milyen szép ünnepi köntösbe öltözött a vár. Tudatos volt – fogalmazott a várkapitány, hogy még egy szintet lépjenek az eddigiekhez képest, ezért hívtak minden korosztály érdeklődési körének megfelelő előadót is.
Magasra tették ezúttal a mércét
A siklósi városvezetés az idén összehangolt programsorozatot állított össze, ahol az önkormányzat, a Siklósi Vár és a Siklósi Turisztikai Egyesület közösen vett részt a szervezésben. Ennek megfelelően a Siklósi Vár mellett a „mindenki karácsonyfája” körül és az Örsi Ferenc Művelődési Központban is minden eddiginél ünnepélyesebb hangulat fogadja a siklósiakat, valamint a városban vendégeskedő turistákat.
A Siklósi Vár adventi programsorozatát az idén a képviselő-testület döntése értelmében egymillió forinttal támogatta az önkormányzat, a program teljes költségének kétharmadát pedig a Siklósi Vár gazdálkodta ki, hogy neves előadók és színvonalas műsorok fogadják a látogatókat.