A Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház immár harmadik alkalommal rendezi meg november 29-én a Megyei Esélynapot a fogyatékossággal élő emberek világnapjához kapcsolódóan. A rendezvény központi helyszíne idén a pécsi Civil Közösségek Háza lesz. A Megyei Esélynap célja többek között, hogy szolgálja a CSEÖH működésének egyik alapvető célkitűzését, a társadalmi szemléletformálást, továbbá elősegítse a helyi lakosság előítéleteinek csökkentését, a résztvevők toleranciájának erősödését a hátrányos helyzetű csoportok problémáival szemben. Bízva abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekkel segíthetik a fogyatékossággal élő emberek vagy az idősek elfogadását, valamint a velük történő együttélés természetességét.
A Civil Közösségek Háza konferenciatermében reggel 9-től boccia mini bajnokság lesz, civil szervetek részvételével, majd délután 1-től az Ámor nyíla című inkluzív színi előadást mutatják be. Délután 3-kor a szervezők köszöntője következik, s Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke üdvözli a résztvevőket. Közreműködik Kopa Marcell látássérült testvérpár. Ezt követően Rólunk szólunk címmel irodalmi, zenés műsor lesz látható az Escargo hajója társulat jóvoltából. Végül A nagy esély címmel Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, a CSEÖH irodavezetője előadása következik.
A rendezvény teljes egészében ingyenes, de részben regisztrációhoz kötött. Regisztrálni, illetve egyéb információkhoz jutni Bodorné Péter Judit esélyteremtési munkatársnál lehet a [email protected] e-mail-címen.
Esély Sportnap
Csütörtökön tartják meg az Esély Sportnapot az ANK Sportegységében (Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.) A nap célja, hogy a közös sportolás élményén keresztül lehetőséget teremtsenek a megismerésre, ezáltal az elfogadó hozzáállás erősödésére. Játékos érzékenyítő programelemek is megjelennek a rendezvényen, szélesítve ezzel a program profilját, lehetőséget teremtve arra, hogy fogyatékossággal élő és ép résztvevők közös tevékenységeket folytassanak.