– A közlekedés Pécsen és a környékbeli járásokban is nehézséget jelent, a kollégák eddig tömegközlekedéssel vagy gyalog tudtak eljutni a családokhoz – tájékoztatott Nagy István, a központ igazgatója. – A kerékpárok segítségével azonban gyorsabban és hatékonyabb el tudják érni a klienseket.
– Pécs városa a kerékpárok beszerzéséhez több mint 1,6 millió forinttal járult hozzá – tudtuk meg Őri László alpolgármestertől. – Öt férfi és tíz női kerékpár fogja segíteni a szociális munkatársakat abban a nagyon fontos szolgálatban, amely során eljutnak Pécsen és a környéken élő, nehéz helyzetű családokhoz. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés egyedülálló, hiszen ez az első olyan intézmény a városban, ahol kerékpárral tudják segíteni a munkába jutást, illetve a munkavégzést.
Fontos szempont volt, hogy az elektromos közbringarendszer telepítésével megkezdett folyamatot továbbvigyék, és javítsák a levegő minőségét, csökkentsék a károsanyag-kibocsátást Pécsen. Így a beszerzés egy újabb lépést jelent abba az irányba, hogy Pécs egy zöldebb, élhetőbb város legyen.
Három kerékpár a központ kistérségi telephelyeire – Orfűre, Kővágószőlősre és Görcsönybe – kerül, a maradék tizenkettőt a három pécsi telephely között osztják szét. A támogatásból nemcsak a bicikliket tudták megvásárolni, hanem minden olyan kiegészítőt is, ami a biztonságos közlekedéshez szükséges. Mészáros R.
Személyesen is
Az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ Pécsen és környékén összesen több mint kétezer családnak segít. Az intézmény tevékenysége igen sokrétű, elsősorban egyéni és családi problémák megoldásában nyújtanak segítséget. A szociális dolgozók havonta legalább három alkalommal találkoznak személyesen a családokkal. Ilyenkor elsősorban prevenciós tevékenységet látnak el, és életvezetési tanácsokkal segítik a rászorulókat.