A köznevelési intézményekben egy kormányrendelet alapján az oktatási intézmények biztonságos működtetése miatt több új szabályt is bevezettek. Tegnaptól minden iskolába való belépéskor megmérik a tanulók és a dolgozók testhőmérsékletét – ehhez a kormány több mint 41 ezer érintésmentes digitális hőmérőt osztott ki az intézményeknek.
Mint azt Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján bejelentette, 37,8 Celsius-fok az a határérték, amikor hazaküldik a gyerekeket. Ha valakinek eléri vagy meghaladja a testhőmérséklete ezt az értéket, akkor pár perc után meg kell ismételni a mérést. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy valaki kissé kimelegedve érkezik reggel. Ha az újbóli mérés alkalmával is meghaladja a mért érték a 37,8 fokot, akkor el kell különíteni az adott diákot a többi gyerektől, és tájékoztatni kell a szülőt, akinek haza kell vinnie a tanulót, majd értesíteni a házorvost.
Kutas József, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója lapunknak elmondta: intézményükbe néhány nappal ezelőtt érkeztek meg a lázmérők, amelyeket előzetesen kipróbáltak. A diákok a Király utcai főbejáraton érkeznek az iskolába, néhányan a tanárok közül a hátsó bejáraton jönnek.
A gimnáziumba mi is ellátogattunk, ahol azt tapasztaltuk, hogy – annak ellenére, hogy az iskolába több száz gyerek jár – gyorsan, akadálymentesen zajlik a hőmérőzés, néhány másodperc alatt végeznek egy-egy méréssel. Ezután a kihelyezett kézfertőtlenítő szert használják a tanulók és a dolgozók, majd mennek az osztálytermükbe.
Illetéktelenek nem léphetnek be
Október elsejétől az intézményvezető engedélye nélkül az iskolákba az ott foglalkoztatott személyeken és tanulókon kívül más nem léphet be. A pécsi Széchenyi-gimnáziumban a tanárok az órákon is maszkban vannak, a diákok dönthetnek arról, hogy a teremben felhúzzák-e a védőeszközt. Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a tanulók már megszokták, hogy az osztálytermeken kívül viszont maszkot kell húzniuk, hiszen a diákok általánosságban szeretnek iskolába járni, a tavaszi digitális oktatás után most különösen úgy érzik, hogy szükségük van a személyes kapcsolatra, jelenlétre iskolatársaikkal és tanáraikkal.