– Mikor született a hagyomány?
– Amikor nyolc éve a Bazilikából átköltöztettük az oratóriumi hangversenyeket a Kodály Központba. A nem templomjáró zenebarátoknak is szeretnénk segíteni az emlékezésben, és azoknak is, akiknek távolban nyugvó szeretteik vannak. Ez most különösen aktuális, hiszen a járvány miatt sokan nem vállalják az utazást.
– Miért lett gyászfeldolgozó specialista?
– Két meghatározó saját élmény miatt. 29 éves koromban elhunyt autóbalesetben az első férjem, és egyedül maradtam az akkor 11 hónapos kisfiammal. Nemsokára rá meghalt a legjobb barátnőm is. Nagyon megviselt a haláluk, de képes voltam feldolgozni, és segíteni szeretnék másoknak is.
– A halál a járvány miatt most sűrűbben érkezik. Mi a legnagyobb hiba a hazai gyászfeldolgozási gyakorlatban?
– A gyász természetes és normális érzelmi reakciója a lelkünknek, de sajnos sokszor elfojtjuk a fájdalmat. Azt hisszük, hogy ha úgy teszünk, mintha erősek lennénk, és eltereljük a figyelmünket, az segíteni fog. A legfontosabb azonban az őszinte gyászmegélés, hogy kibeszéljük, kisírjuk magunkból valakivel közösen a fájdalmat.
– Mennyire ural minket a gyász?
– A kimutatások szerint életünk során átlagosan legalább negyven ilyen veszteséget élünk át. Sokszor nem is tudjuk, hogy gyászolunk, a feldolgozatlan esetek pedig összeadódnak. A mostani vírushelyzet maga is egy veszteségélmény, hiszen visszafordíthatatlanul megváltozott az életünk egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
– Mikor beszélhetünk feldolgozott helyzetről?
– Ha az érintett elfogadja a történteket, őszintén megéli az érzéseit és ezáltal elengedi a fájdalmat, újra képessé válik a saját jelenében élni. A gyaszfeldogozasmodszer.hu honlapon sok hasznos információ található minderről.
– Vannak szakértői segítségtől független módszerek is?
– Például az, ha hozzátartozóként fáradhatatlanul meghallgatjuk a másikat, de nem adunk tanácsokat. A gyászhoz türelem kell. A művészetek is nagyban segíthetnek. A csütörtökön elhangzó Mozart Requiem felszabadíthatja az érzéseket a hallgatóban, de egy érzelmeket közvetítő film, tánc vagy színpadi jelenet is közelebb engedhet a feldolgozáshoz.
Sok feladata van
Graf Orsolya 1975-ben született Pécsett. Magasépítő technikus, a PTE-n néprajz és kommunikáció szakokat végzett. Budapesten dolgozott öt évig egy lapkiadónál, 2004-től van a Pannon Filharmonikusoknál. 2012 óta a zenekar marketing- és kommunikációs vezetője, 2017 óta gyászfeldolgozás-módszer specialista, a magyar központ kommunikációs munkatársa. Első férje, Horváth Csaba Péter 2004-ben elhunyt, Bendegúz fiuk tavasszal lesz 18 éves. 2012 óta Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója a férje, akinek Hanna lánya 18 éves, közös gyermekük Lóci, 7 esztendős.