Egy héten belül be kell fizetni a helyi adókat, az erről szóló értesítőket és csekkeket azonban – mint több olvasónk is jelezte – hiába várják. Az elmúlt években legkésőbb március első napjaiban megérkeztek a küldemények, ami azért volt fontos sokak számára, mert így időben kalkulálni tudták az adott havi kiadásokat.
A pécsi városháza közleménye szerint a pécsi adózóknak a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Adóhatósági Főosztálya küldi ki a helyi adók befizetéséről szóló határozatokat és csekkeket. A mostani időszakban a március 15-én befizetendő építményadó, telekadó, gépjárműadó, illetve az egyenlegértesítő szerinti összegről szóló csekkek postázása esedékes.
A tevékenységet egy 2016-os kormányrendelet értelmében egy ASP nevű informatikai rendszer segítségével végzi minden önkormányzat – a pécsi városháza a csekkek kipostázásának csúszását ennek instabilitásával magyarázza. Közleményük szerint az osztály munkatársai komoly munkát végeznek, hogy a rajtuk kívülálló hibákat elhárítsák, és minden pécsi polgár megkapja az adók befizetéséhez nélkülözhetetlen iratokat, csekkeket. – Amennyiben erőfeszítéseik ellenére is csak késéssel sikerül postázni a csekkeket, arról értesíteni fogjuk adózóinkat – közölték.
A tájékoztatást elősegítendő, olvasóink lapunkhoz beérkezett kérdéseit a városháza felé továbbítva szerettük volna megtudni, hogy mikor várható a csekkek postázása. Megkérdeztük azt is, hogy számíthat-e szankcióra az, aki nem kapja meg a héten a csekket, és ezáltal nem tud eleget tenni határidőre a befizetésnek, vagy a késést ezúttal elnézi-e az önkormányzat. Olvasóink kérését tolmácsolva tájékoztatást kérünk arról is, hogy a csekken kívül milyen egyéb módon fizethetők be a helyi adók, ám kérdéseinkre a városháza nem válaszolt.
Online fizetés, hála az ASP-nek
Miközben az ASP-rendszer hibáival magyarázza a pécsi önkormányzat a csekkek postázásának késedelmét, addig a város honlapján az alábbi tájékoztató érhető el az Elektronikus Fizetési Szolgáltatással kapcsolatban:
„Az önkormányzati ASP-rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projekt fejlesztéseinek köszönhetően már az Önök számára is elérhető az adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése.
A https://e-onkormanyzat.gov.hu oldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségét (pl. gépjárműadó, kommunális adó, telekadó, építményadó) elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével.
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatás igénybevételéhez KAÜ-bejelentkezés (pl. ügyfélkapus azonosító) szükséges, és egy tranzakcióval akár több adószámlán fennálló tartozás is befizethető.”