Olvasónk levele röviden arról szólt, hogy az egyik hipermarketben vásárolt, és egy furcsa esetnek volt szemtanúja. A sorban előtte álló idős úr viszonylag nagy értékű terméket szeretett volna venni, ám a fizetésre szánt bankkártya nem volt érintős. Így a pénztáros elvette a plasztiklapot, majd közölte az úrral, hogy ezzel nem fizethet, mert nem az ő nevére szól. Az idős úr rögtön mondta, hogy a felesége neve szerepel rajta, bakszámlájuk közös, de csak a neje nevére szóló kártyával rendelkeznek. A magyarázatot nem fogadta el a pénztáros, a férfi hiába mondta, hogy máshol nem volt még ebből probléma.
Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a Dél TAKARÉK helyi takarékszövetkezet. A náluk hatályos dokumentumokat alapul véve – mely persze más intézménynél eltérő is lehet – tájékoztattak, az említett eseteben szabályosan járt el a pénztáros, ugyanis a kibocsájtó bank bankkártya üzletszabályzata és általános szerződési feltételei értelmében a bankkártyát csak az a személy használhatja, akinek a nevére szól.
Ugyan az igazoltatás erős kifejezés, de az általános szerződési feltétel értelmében az elfogadó – ebben az esetben a hipermarket pénztárosa – kérésére a kártyabirtokos valóban köteles a személyazonosság igazolására szolgáló okmányt ellenőrzés céljából bemutatni. Sőt, további kétség esetén az elfogadóhely jogosult a bankkártya visszatartására is.
Csak a birtokos
Fizethetünk-e házastársunk kártyájával? A takarékszövetkezet válaszában az áll, hogy a használat személyhez kötöttsége és korlátozása értelmében a kártyát csak a feltüntetett birtokos használhatja, más személyre nem ruházható át, használatra sem engedhető át. Tehát ha egy házaspárnak közös bankszámlája van, célszerű két külön, névre szóló kártyát készíttetni. A számla felett a számlatulajdonosok igényelhetnek bankkártyát, valamint ugyancsak a számlatulajdonosok hozzájárulásával van lehetőség más, a számla felett rendelkezni jogosult személy részére társkártyát igényelni.
Biztonságos?
Az alapesetet továbbgondolva felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet az érintős kártyával, illetve az úgynevezett NFC-s mobiltelefonos fizetésekkel. Biztonságosak-e ezek egyáltalán? Ugyanis, ha ezeket a fizetési módokat használjuk, a fizetőeszközt nem kell kiadni a kezünkből, ha valaki tudja a PIN-kódot, bármilyen értékben fizethet. Az Európai Központi Bank adatai szerint európai összevetésben hazánkban az egyik legbiztonságosabb a bankkártyahasználat. Ma már a kártyás vásárlások kétharmada érintéssel történik, és a forgalomban lévő bankkártyák kétharmada PayPass rendszerű.