A Világjáró Meseszínpad Farsang című előadására várták szombaton délelőtt a kisebbeket és a nagyobbakat a Pécsi Kulturális Központba. A tavaszváró ünnepre gyerkőcök szinte alig érkeztek, illetve az alkalomhoz illően jól álcázták magukat és varázslók, cowboyok, medvék, hercegnők töltötték meg a volt Szivárvány Gyermekház előadótermét. A zenés mesejáték alatt a kicsik együtt ismerhették meg Világjáró Viktor kalandjait és az erdei állatok farsangját, amely során közösen segítették a nyuszit, a sünt és a mókust, hogy meg ne egye őket a ravasz róka és a farkas, jutalmul pedig a rendezvény után ajándékot is választhattak a jelmezben érkező gyerekek.
– Azért, mert szeretek varázsolni
– mondta egy Harry Potternek öltözött kisfiú, aki az előadónak, aki minden jelmezestől kérte, mutatkozzon be és mondja el, miért az általa viselt jelmezt választotta. Volt itt katona, farkasember, rendőr, szarvas és még nindzsa is, és persze az önfeledt jókedv sem maradt otthon, hiszen a mese után közösen énekelték az előadóval a farsangi dalt.
A Pécsi Kulturális Központban persze nem ért véget a farsangi időszak, szombaton újra várják a gyerekeket 10 és 12 óra között a farsangi gyermektáncházba. A főként alsó tagozatosoknak rendezett programon somogyi ugróst, csárdást, gyermekjátékokat és népdalokat tanulhatnak Czigány Tamás táncházvezetőtől. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. Szintén szombaton 9 órától hagyományos fánkkóstolós, jelmezes, interaktív, táncolós programra várják az érdeklődőket a Mosolymanó Családi Központba a farsangi kavalkádra.
Plázafarsang lesz
Február 23-án, vagyis jövő héten szombaton a Pécs Pláza hívja a gyerekeket ingyenes farsangi rendezvényére. 14 és 18 óra között Amerika Kapitány, Black Cat, Thanos és Red Skull is ellátogat a bevásárlóközpontba, de az arcfestők segítségével bárki lehet majd szuperhős. 16 óra 30 perckor a színpadon Tengeri Attila interaktív, zenés farsangi műsora szórakoztatja majd az aprótalpúakat, azután pedig a jelmezben érkező gyerekek között ajándékokat sorsolnak ki.