Csendesen indult az év utolsó napja, de nem sokkal azután, hogy besötétedett, már fel is süvítettek az első tűzijátékok. A hangok jól jelezték, elkezdődött a szilveszteri ünneplés a megyeszékhelyen. Ahogy aztán telt az este, a hangulat egyre csak fokozódott, a durrogások egyre gyakoribbak lettek. Úgy látszik, sokan döntöttek amellett, hogy saját maguknak rendeznek tűzijátékot, a város minden pontjáról látszottak a villanások. A szerencsésebbek pedig akár saját ablakukból is csodálhatták a fényeket.
Szabadtéren ünnepeltek
A hideg és a feltámadó szél ellenére is megtelt a pécsi Széchenyi tér az óév utolsó napján. A szabadtéri buli hivatalosan este nyolc órakor kezdődött a The Biebers koncertjével, őket fél tizenegytől a New Level Empire követte. Éjfélhez közeledve pedig egyre többen lettek, szépen lassan megtelt a tér. Vicces parókák és villogó fejdíszek bukkantak fel a tömegben, trombitaszó hallatszott, szerpentin repült a levegőben. Sokan pedig a kezükben szorongatták a pezsgősüveget, amit természetesen éjfélre tartogattak. Az álmosságukat leküzdve még az egészen fiatalok is táncoltak a téren, de a buliból az idősebb korosztály is kivette a részét. A közönség első soraiban egy szép korú hölgy csápolta végig lelkesen a koncertet.
Megtartották a tűzijátékot
Az éjfél előtti percekben már több ezren gyűltek össze a város főterén, a megjelenteket Péterffy Attila polgármester köszöntötte. A visszaszámlálás után pedig felhangzott a himnusz, majd durrantak a palackok, mindenki boldogan ivott az új évre. A terv szerint a városi tűzijáték is ekkor kezdődött volna, de a nagy szél miatt a szervezők elhalasztották. Amíg arra vártunk, hogy a légmozgás kissé alábbhagyjon, a Rock The City DJ szórakoztatta a közönséget. Háromnegyed egy körül aztán javult az időjárás, így egy csaknem tízperces tűzijáték varázsolta el a pécsieket. Sokan csak erre vártak, miután vége lett, hazafelé vették az irányt, a téren már csak a legkitartóbbak maradtak, akik hajnali háromig bulizhattak a hivatalos műsor keretében.
Batyus bált szerveztek
Természetesen nemcsak Pécsen volt nagy az ünneplés az óév utolsó óráiban, a megye több városában is méltóképp köszöntötték az új esztendőt. Pécsváradon az ifjúsági önkormányzat tartotta meg a hagyományos batyus bált a Fülep Lajos Művelődési Központban. Idén több városban, mint például Miskolcon, Esztergomban és Szentendrén, is elmaradt a városi tűzijáték az állatok nyugalma érdekében. Megyénkből Szigetvár is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, így ott sem tartották meg az önkormányzati durrogtatást.