Már csütörtökön elkezdték a készülődést a hétvégi Pécsváradi Leányvásárra, felállították az árusító bódékat, épült a színpad, helyükre kerültek a molinók. Pénteken aztán be is népesült a város főutcája, ahol vasárnap estig szinte megállás nélkül zajlottak a színes programok. A sülő gesztenye, a kürtőskalács és egyéb finomságok illata töltötte be a területet, a népzene hangja szállt messzire, a kézművesek pedig szebbnél szebb portékáikat kínálták a vásárlóknak.
Idén is számtalan néptánccsoport mutatkozott be a leányvásáron, jöttek fellépők többek között Zengővárkonyból, Bátáról és Őcsényből is. A színpadra a csoportok külön-külön álltak fel, de a leányvásár összes fellépője egyszerre is bemutatkozott a hagyományos, vasárnapi menettáncon, amelyet idén is a Zengővárkonyi Hagyományőrző Egyesület vezetett. A háromnapos rendezvénynek ez volt az egyik legfontosabb eleme, de szombaton is változatos programok várták a látogatókat.
A leányvásár több mint ötvenéves történetében most először tartottak esküvőt. Az ifjú pár a nagyközönség előtt mondta ki a boldogító igent, és a szertartás alatt a nézők közül is sokan elérzékenyültek. A Pécsváradi Emlékházban pedig a felvidéki szoba mellett egy német emlékszoba is nyílt, ennek ünnepélyes átadását szintén a Leányvásár alkalmából tartották. Ruhák, ágyneműk, képek és számos egyéb olyan tárgy került a szobába, amelyeket egykor a magyarországi németek használtak.
A Leányvásár szépe szépségverseny sem maradhatott el idén sem, a népviseletbe öltözött lányok szombaton járták a vásárt, hogy elnyerjék a zsűri tetszését. Emellett az interneten is zajlott a szavazás, hiszen a versenyzőkről készült képek felkerültek az esemény közösségi oldalára is. A szakmai zsűri döntése alapján a Leányvásár szépe 2019-ben Barna Krisztina lett Rimócról, a közönségdíjas versenyző pedig Patonai Viktória Bátaszékről.
Ahogy közeledett az este, úgy nőtt a tömeg Pécsvárad főutcáján. Az elmúlt évekhez hasonlóan ugyanis a hagyományőrző műsorokat a nap végén a könnyűzenei előadók váltották fel. Koncertet adott többek között Dér Heni, Vastag Tamás, Varga Viktor és a Hooligans is. A programkínálat tehát ebben az évben is rendkívül változatos volt, minden korosztály megtalálhatta a magának leginkább megfelelő szórakozást.