Nagy volt a váltás
Gergely keresett építész volt, hét év tervezés után viszont mégis úgy döntött, hogy péknek áll. Az ok egyszerű. Alkotni akart, de olyat amit utána meg is tud fogni.
– A virtuális valóság terepére kezdett áttolódni az építész szakma, nekem pedig mindenképpen kellett valami, amit saját kézzel is meg tudok csinálni. Olyan valami, ami kapcsolódik a valósághoz – vallja be Gergely, akinek ölébe az interjú közben is belemászott egyik gyermeke.
„Egyszer csak azon kaptam magam, hogy én is éjjel 2-kor kelek fel a kenyérhez”
A fiatal apuka a közösségi média segítségével sajátította el a pékség csínját-bínját azért, hogy süssön egy finom, ropogós kenyeret. Aztán rákattant az ízére.
– Őszinte csodálkozással néztem, hogy kenyérkészítők zöme éjjel kettőkör is képes felkelni. Ezek őrültek, gondoltam magamban, de egy hónap múlva azon kaptam magam, hogy örömmel állítom be a vekkert, hogy felkeljek a kenyeremhez – meséli mosolyogva Gergely.
A tökéletes formához persze több évnyi kísérletezés kellett
és a gyerekek mellett türelem is.
– A nyakamban azért lóg tibeti számláló nyaklánc, mert sokszor meditálunk. Nyugi nyakláncnak is nevezzük sokszor, mert segít ezt a meditatív állapotot fenntartani – mondja az apuka, aki ott tart jelenleg, hogy annyi kenyeret süt nap mint nap, hogy be kellett rendeznie lakásának teraszát nyári konyhának.
Gergely New York-i kenyérkészítőtől hozott kovásszal süt, ami több mint 100 éves
Peter Schummann kovásza pedig annyira jónak bizonyult, hogy erre egy egész pékséget tervezett a fiatal apuka.
– Szeptemberben tervezzük megnyitni pékségünket Pécsett, de egyelőre többet nem szeretnék elárulni – teszi hozzá.
És hogy mennyi kenyeret is esznek a magyarok?
Egyre kevesebbet. A magunk 55 kilogramm per év átlagával erős középmezőnyben vagyunk. Volt ez 150 kilo is egykor, a paraszti kultúrában. A kenyér alapvető fehérjeforrásunk volt egykor. A kovásszal készült, erjesztett ételnek számító, B-vitaminban gazdag étel pedig elengedhetetlen volt a konyhában.