A balliberális önkormányzat döntött végül a költségvetésről, mely szerint idén 2,4 milliárd forintot visszafizetnek az államnak. Pont azt a 2,4 milliárdot, amelyet az előző városvezetés felhalmozott. A többit, azaz 6,1 milliárdot ingatlanok kiadásával teljesítené a város, ezek között van a Kodály Központ is. Ami a végösszeget illeti, a város 63 milliárdból gazdálkodhat 2020-ban.
Kővári János képviselő lapunkkal azt is közölte, hogy a büdzsével elvettek 5 milliót a részönkormányzatoktól, 4 milliót a fogyatékkal élőktől, 7 milliót a zöld programokat eddig 10 éve szervezőktől, 10 milliókat a kultúra pécsi szereplőitől, százmilliókat a sport szervezetektől, milliárdokat az óvodáktól és szociális intézményektől.
Koronavírus és a tömegrendezvények
Kővári János (KDNP-ÖPE) frakcióvezető elmondta, hogy a koronavírus miatt komoly óvatosságra és körültekintésre van szükség, és nyilván ennek is köszönhető, hogy több programot is lefújtak Pécsen. Éppen ezért az a kérdés, hogy a városban a következő hetekben milyen intézkedések várhatóak még, és például a pécsi homoszexuális felvonulás ügyében milyen intézkedéseket kívánnak megtenni?
Péterffy Attila elmondta, sajnos le kellett mondaniuk a március 15-i rendezvényeket, de nem ők döntenek, hiszen az Operatív Törzs ajánlásainak figyelembevétele alapján tesznek lépéseket. Mint mondta, a pánikkeltést el kell kerülni, de hogy meddig tart a járvány, azt nem lehet tudni. Kiemelte, elképzelhető, hogy nagyobb létszámú rendezvények sem lesznek Pécsen.
Semmibe vették a határon túli magyarokat
A balliberális városvezetés ugyan beszerzett egy székely zászlót, ám később nemet mondtak az LMP-s Kóbor József képviselő azon előterjesztésre, ami arról szólt, hogy Pécs támogatja és üdvözli a „Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését, amelynek lényege, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól”.
Ez ugyanis a határon túl élő magyarok kisebbségi jogait erősítené, védené meg.
Siposné Bikali Éva, DK-s képviselő el is árulta, hogy mit is gondol a Gyurcsány-párt a határon túli magyarokról, mert azt mondta, hogy ez a kérdés egyáltalán nem is tartozik a pécsi önkormányzatra.
-Tizenegy szégyentelen ember nem szavazta meg – mondta Csizmadia Péter, aki azt mondta, hogy ez ne tántorítson el senkit attól, hogy aláírja a kezdeményezést. Péterffy Attila polgármestertől azt kérte, legyen kedves, most már moderálja magát. A városvezető ugyanis azt mondta, hogy ő is tudna arról beszélni, hogy ki szégyellje magát.
Kóbor József azt mondta, hogy amit a DK és a városvezetés csinált, az szégyent hozott Pécsre.
A balliberális városvezetés nem fogadta el a Székely Szabadság Napja kapcsán azt a jobboldali előterjesztésű nyilatkozatot, amelyben az szerepel, hogy „Pécs szolidaritását fejezi ki az igazságtalan trianoni békediktátummal elszakított nemzettársaink felé, s kijelenti, hogy támogatja a Székelyföldön élő magyarság területi autonómia törekvéseit”.
Ehelyett inkább azt terjesztette be a polgármester, amiben már a trianoni békediktátumról szóló kijelentés és az autonómiatörekvések nem szerepelnek.
Barkóczi Csaba fideszes képviselő azt mondta, hogy másfél milliónyi magyar az indokuk arra, hogy ennek ellenére megszavazzák Péterffy előterjesztését, nem a polgármesternek akarnak, vagy éppen nem akarnak megfelelni.
Korábban írtuk:
120 másodperc jutott
Péterffy Attila vezette önkormányzat 120 másodpercnyi beszédlehetőséget adott egy pécsi állampolgárnak, hogy Somogy, Vasas, Hird civiljeit képviselve elmondhassa aggályait a költségvetéséről. Rövid hozzászólásában azt mondta, a támogatás nélkül teljesen ellehetetlenülnek, amit felháborítónak tart, hiszen eddig soha egyetlen önkormányzat sem vett el tőlük pénzt – legyen az bármilyen színezetű.
Bognár Szilvia alpolgármester erre felsorolásba kezdett, mondván különböző forrásokból több mint 130 millió forintot adott a civileknek, tehát ne tekintsük úgy, hogy a civileknek nem kapnak pénzt Pécsen.
Berényi Zoltán (KNDP-ÖPE) erre azt mondta, hogy most 6700 embert képviselő településrészi önkormányzat támogatása megszűnik, és az említett korábbi források pedig eddig is megvoltak.
Bognár László (Fidesz) felhívta a figyelmet arra, hogy idén 13 millió szerepel a civilek támogatása mellett, tavaly ez 70 millió volt azonban.
Nyőgéri szurkol
Nyőgéri Lajos, MSZP-s frakcióvezető szerint valóban politikai nyilatkozat is a költségvetés, hiszen politikai pártok ülnek a testületben, politikai tevékenységet folytatnak, akik a városért felelősen dolgoznak.
– Lehetne visszamutogatni az elmúlt tíz évre – mondta a frakcióvezető, aki ezt követően megkérdőjelezte azt, hogy a szocialisták valóban 42 milliárdos adósságot hagytak volna Pécsen.
Kifejezte, örül annak, hogy az előző önkormányzat élt az uniós forrásokkal, de az Pécsé és Magyarországé, nem lehet kisajátítani.
-Annak szurkolnak, hogy a kormányzat ne álljon szóba velünk, inkább segítsenek – szegezte a mondandóját Nyőgéri a jobboldaliaknak, amire Csizmadia – miután a balliberálisok korlátozták az idejüket -, már nem tudott reagálni. Csizmadia már korábban is elmondta, hogy alig negyedórájuk volt a költségvetéséről beszélni, miközben ennyi idő alatt, még bevásárolni sem lehet, nemhogy egy város büdzséjéről érdemben tárgyalni.
A keddi közgyűlés elején Csizmadia Péter, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a költségvetést, mert a hétfői ülésen nem támogatta a pénzügyi bizottság, és dolgozzák át úgy, hogy az tárgyalható legyen.
Péterffy Attila, Pécs balliberális polgármestere szerint stratégiai költségvetés készült, tárgyalásokat folytattak a kormánnyal a 8,5 milliárdos kormányzati támogatás visszafizetésének átütemezéséről, valamint klímavédelmi lépéseket, beruházások fejlesztését is megcélozzák.
Ruzsa Csaba – a választók által meg nem választott – alpolgármester szerint alapcél, hogy zökkenőmentes legyen a városüzemeltetés, de az állam kevés pénzt ad bizonyos kötelező feladatokra, befektetőkre. Erősen indulatos szavaiból összességében az derült ki, hogy a Fidesz a hibás és most olyan örökölt helyzettel állnak szemben, amit meg kell változtatni.
Elhangzott, hogy a Janus Pannonius Múzeumhoz pénzügyi felügyelőket küldenének és a Pécsi Ellátó Központ költségvetését is mindenképpen áttekintik.
A városi cégeknél meglévő párhuzamosságokat szüntetnek meg, hitelszerződéseket is áttekintenek. A PSN Zrt. esetében egyeztetést folytatnak a kormánnyal, hogy tud-e idén is több százmilliós támogatást adni. Ha nem, akkor megfontolják, milyen változtatásra van szükség.
A fiatalokat is szeretnék megtartani és vagy visszahozni Pécsre – vázolta elképzeléseit a balliberális a városvezető.
Auth István, DK-s képviselő elmondta, nem kell aggódniuk a jobboldali képviselőknek, mert letették az asztalra a szerinte megszorításmentes költségvetést. Kővári János szerint viszont vannak 20-30 százalékos megszorítások is a költségvetésben, ezért vélhetően Auth István nem olvasta a tervezetet. Leszögezte, vannak jó ötletek ugyan a büdzsében, de nem látszik a teljes vízió.
A nemzeti oldal számos módosító indítványát sorra – automatikusan – leszavazta a balliberális pártokból álló koalíció.