Elkészült a város rendezvénynaptára, amelyről e heti ülésén tárgyal majd a képviselő-testület. A nagyrendezvényeken túl Komló oktatási intézményei és civil szervezetei is szép számmal kínálják programjaikat idén is. A város következő nagyrendezvénye áprilisban a „MindenMás Fesztivál”, mely az alternatív művészeti ágak kedvelőinek nyújt majd szórakozást.
Május 1-jén a nemzetiségi önkormányzatok rendezésében kerül sor a XI. Európa Nap- Örökség Fesztivál – Nemzetiségi Nap-ra, a hónap végén pedig a Városi Gyermeknap nyújt színes programokat a kicsiknek. A Komlói Amatőr Színházi Találkozót május 30. és június 2. között tartják, immár ötödik alkalommal. Június 1-jén kerül sor a XI. Komló és környéke bányászainak találkozójára.
Augusztusban Szent István Napja színes családi programmal vár mindenkit, és ismét lesz hétvégente Street Arts-Utcazene sorozat, kitöltve a város nyári zenei hangulatát.
A Komlói Bányásznapok szeptember első vasárnapján indulnak, és egész héten át tartó hagyományőrző, művészeti programok töltik meg a várost. Ekkor lesz a III. Hét Domb Filmfesztivál is. Szeptember 27-én tartják az Idősek napi programot. November végén kezdődik a Borbála Hét, és az Adventi sorozat – ezek zárják a 2019. évi nagyrendezvényeket.
A filmfesztivál zsűrije összeállt
Gőzerővel folynak a magyarországi és a határon túli profi és amatőr filmesek alkotásainak versenyeztetésére létrehozott III. Hét Domb Filmfesztivál előkészületei – idén szeptember 9-15-ig nyílik lehetőség arra, hogy újra találkozzanak Komlón a filmes szakma nagyjai és a filmbarátok a Színház- és Hangversenyteremben kialakított moziban. A szervezők első lépésként felkérték a 2019-es filmfesztivál zsűritagjait, amelyet mindhárman elfogadtak. Eszerint a zsűri elnöke az idei évben Ternovszky Béla, Balázs Béla díjas érdemes művész, a tagjai pedig Deák Kristóf, Oscar-díjas filmrendező, valamint Reviczky Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész lesznek.