Szép számmal vehettek át kitüntetéseket augusztus 20-ához kapcsolódóan pécsi, baranyai személyek. Többen már március 15-én elismerésben részesültek, de a járványhelyzet miatt csak most kapták meg a díjat.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjében részesült Wiedermann Bernadett operaénekes, a PTE Magánének és zenekari tanszék adjunktusa, Magyarország Érdemes Művésze lett Nagy Viktor színházi rendező.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta dr. Kereki Ferenc is, a mecseki szén- és uránbányászat egykori bányamérnöke, a KBF volt pécsi vezetője, aki most a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Fehér Gergely neurológus, a PTE ÁOK vezető tudományos munkatársa. Liszt Ferenc-díjat adományoztak zenei előadó-művészeti tevékenységéért Szamosi Szabolcs orgonaművésznek és Bessenyei György-díjban részesült Laknerné Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ nyugalmazott igazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmazták Meződi József Viktort is, aki a pécsi Pannónia Bárból került 1973-ban az Apostol zenekarba.
Jászai-díjat kapott Mészáros Sára színésznő, aki a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályáját vezető szerepekben.
Március helyett most vehették át az alábbiak is elismerésüket a következők
Magyar Érdemrend tisztikereszt: dr. Kilár Ferenc a biológiai tudomány doktora, a PTE ÁOK Bioanalitikai Intézetének és a TTK Kémiai Intézetének egyetemi tanára, dr. Kukai Tibor építőmérnök, a PTE MIK nyugalmazott docense, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara elnöke, dr. Lázár Gyula neurobiológus, a PTE ÁOK Anatómiai Intézetének egyetemi tanára, professor emeritus, dr. Olasz Lajos, az MTA doktora, a PTE professor emeritusa, dr. Rappai Gábor, az MTA doktora, a PTE KTK intézetigazgató egyetemi tanára.
Magyar Érdemrend lovagkereszt: Dr. Ács Pongrác (képünkön) a PTE ETK Fizioterápiás és Sporttudományi Intézetének megbízott igazgatója, dr. Menyhei Gábor érsebész és általános sebész szakorvos, a PTE ÁOK Érsebészeti Klinikájának korábbi igazgatója.
Magyar Arany Érdemkereszt: Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója és a Rektori Kabinet vezetője, dr. Stromájer-Rácz Tímea, a PTE ETK Kaposvári Képzési Központjának megbízott képzési igazgatója.