Az ősztől tavaszig tartó időszakban gyakran kaptunk olyan információkat a szülőktől, hogy az óvodás csoportokba többször is orrfolyós, lázas – láthatóan is – beteg gyermeket vittek a szülei.
– Az óvó néniktől tudjuk, hogy ők minden esetben jelezték az anyukáknak. Van, aki másnap visszavitte a gyermekét, hogy „otthon nem volt semmi baja”. Az is előfordult, hogy az óvó nénik ebéd után értesítették a szülőt, hogy beteg a gyermekük, az anyuka hazavitte őt, majd másnap orvosi igazolással vitték a többiek közé, holott láthatóan bágyadt volt a kisfiú – mesélte olvasónk.
Gyakori, hogy a szülőknek sajnos sem nagymama, sem nagypapa nem tud segíteni, mert nem élnek a szűk családdal egy városban. Szerencsés, ha a két szülő közül az egyik el tud menni ilyenkor táppénzre a gyerekkel, de manapság gyakori az is, hogy a szülő egyedül neveli a gyermekét. A táppénzzel pedig nemcsak a fizetése csappan meg, hanem némely esetben az állása is veszélybe kerül.
– Megértem azokat a szülőket, akiknek gondot okoz a gyerekfelügyeletet megoldani, de ezzel másoknak is problémát okoznak. De eltérően is vélekednek a szülők arról, hogy mi betegség. Előfordul, hogy a gyermek taknya-nyála egybefolyt, rossz volt szegényre ránézni, mire a szülő annyit mondott: csak nátha – panaszolta egy kétgyermekes édesanya.
Baumann Erika, a pécsi Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai Tagóvodájának vezetője elmondta, sok múlik a szülői együttműködésen.
– Ha az óvónő úgy ítéli meg, hogy beteg a gyerek, akkor értesítjük a szülőt, aki el is viszi őt. A szülői értekezleteken szoktunk erről beszélgetni, felolvassuk a házirendet, nem ér senkit váratlanul az, hogy csak orvosi igazolással jöhet újra a gyermek. A megelőzésre nagy hangsúlyt fektetünk, gyakran szellőztetünk, levegőztetünk, a gyakori kézmosást, az udvari életet is nagyon fontosnak tartjuk. Sokat teszünk a gyerekek immunrendszerének erősítéséért.
Közösen segítik egymást a nehéz helyzetbe kerülő szülők
Több településen is az anyukák közösen összefogva próbálják megoldani ezeket a helyzeteket. A bébiszitter óránként minimum ezer forintos díja ugyanis túlmutat az anyagi lehetőségeiken.
– Még korábban, amikor babaklubba jártunk, ismerkedtünk meg, ahol jó kapcsolat alakult ki néhány anyuka között. Az olyan helyzetekben tudjuk segíteni egymást, amikor például nevelés nélküli nap van az óvodában. Ilyenkor az vállalja a gyermekfelügyeletet, akinek nem okoz ez gondot a munkahelyén, vagy esetleg egy kistestvér miatt egyébként is otthon van – mesélte olvasónk. – Betegség esetén kevésbé egyszerű a helyzet, de volt már arra is példa, hogy ilyenkor is bevállalta valamelyikünk a másik csemetéjét.