Az első bankrablás pontosan egy éve történt. 2019. november 19-én egy sántikáló férfi bement a pénzintézetbe, az arcát szájmaszkkal eltakarta, majd egy papírlapot rakott le az ügyfélszolgálat asztalára, amelyen az állt: fegyver van nálam, a pénzt követelem. Úgy tudjuk, a férfi akkor hárommillió forinttal távozott. A rendőrség a bankrablóról annyit közölt, hogy 60-65 év körüli férfi lehetett az elkövető, aki vélhetően sántít.
Pár napra rá egy a közelben lakó idősebb férfinél csengettek be a rendőrök. Annyit mondtak, hogy a pénzrablás miatt érkeztek, majd átkutatták a lakását. A férfi lapunknak elmondta, mivel elég rossz környéken lakik, gázriasztó fegyvere is van, amihez természetesen van engedélye. A rendőrök a házkutatás során nem találtak semmit, ám behívták a férfit a rendőrkapitányságra, mert nyálmintát vettek tőle. Erre azért volt szükség, mert információink szerint a helyszíneléskor a bank bejárata előtt egy eldobott cigarettacsikket is találtak. A férfit utána hazaengedték.
Idén májusban újra kirabolták a Komlói úti pénzintézetet. Egy férfi szájmaszkkal az arcán lépett be a bankba, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. A rendőrség fantomképet adott ki és nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki, aki segít a bankrabló nyomára akadni. A férfiről annyit közöltek, körülbelül 175 centiméter magas, középkorú, erősebb testalkatú. Az arcelemzés megállapításai szerint feltételezhető, hogy a férfi arca teljesen szőrtelen.
A rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel a rabló azonosítására, illetve eredményre vezető felkutatása érdekében folyamatosan ellenőrzi a beérkező adatokat és információkat. Tegnap megkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy egy vagy két bankrablót keresnek. Annyit közöltek lapunkkal, hogy a korábban kiadott közleményeken túl a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást egyelőre nem kívánnak adni. Amennyiben az esettel kapcsolatban felmerül olyan információ, amely megosztható a nyilvánossággal, ígéretük szerint akkor arról beszámolnak majd.