Több felekezet él együtt az 1816 lakosú községben. A legtöbben római katolikusnak vallják magukat, de görög katolikusok, reformátusok, szombatosok is vannak. Amint a helyi római katolikus pap megtudta a hírt, hogy a geszterédi születésű Felföldi László lett az új pécsi püspök, megkereste a görög katolikus és a református lelkészt, hogy ennek tiszteletére egyszerre szólaljanak meg a település harangjai.
– Eddig is büszkék voltunk Laci atyára, a faluban csak így hívják. Nagyszerű ember, csak jót lehet rá mondani. Tősgyökeres geszterédi, aki ha teheti, és a munkája engedi, hazalátogat – mesélt az új pécsi püspökről Szabó József polgármester.
Mint megtudtuk, a környező települések lakói Geszterédet „papgyárnak” nevezik. Nem meglepő, mert a község hat papot adott a római, a görög katolikus és a református egyháznak. Felföldi László, ahogy elkerült otthonról és a debreceni, majd a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa lett, nem felejtette el szülőfaluját. Évente többször látogat haza vagy a Szent Anna-templom búcsújára, vagy falunapra. Volt olyan, mikor a gyerekek számára bérelt csúszdát, ugrálóvárat, így nem meglepő, hogy 2016-ban szülőfaluja díszpolgárává választották.
Külön üdvözölte szülőfaluja lakóit
Felföldi László, az új pécsi püspök ünnepi beiktatásán szívesen részt vennének a geszterédiek, ám mint a polgármester elmondta, a koronavírus-járvány miatt lehet, hogy erre nem kerülhet sor. De ha kicsit csitul a vírus, és lesz rá lehetőségük, ők biztosan eljönnek Laci atya beiktatására. Vagy külön autókkal érkeznek, vagy ha a hívők kérik, akkor az önkormányzat a két buszát felajánlja, hogy a geszterédiek is részt vehessenek az új pécsi püspök beavatásán.
– Mikor Debrecenben vagy Nyíregyházán szolgált, többször voltunk a karácsonyi éjféli miséjén. Amint meglátott minket a szószékről, külön köszöntött bennünket. Majd a mise végeztével megvendégelt minket meleg teával, süteménnyel, és egy jót beszélgettünk vele – emlékezett vissza a régen történtekre a polgármester.