– Mindeddig nem szólalt meg a Volvo-gate-ként elhíresült ügyben. Miért tesz most kivételt? – tette fel a kérdést a Pécsi Újság.hu.
– Azért, mert betelt nálam a pohár. Gyanúsított lettem egy olyan ügyben, aminek semmilyen alapja nincsen, de fogalmazhatok úgy is, hogy egyszerűen baromság. A balliberális sajtóban egymilliárdos korrupciós bűncselekményt emlegetnek. Nagyon komolyan sérült az üzleti életben a jó hírnevem, ezért súlyos veszteségek értek, a családi, baráti kapcsolataim is megsínylették az elmúlt hónapokat. Lehet, hogy nem engem akartak levadászni, mégis velem történik mindez. Nem akarok politizálni, de tudom, honnan fúj a szél, s úgy érzem, áldozat lettem egy politikai játszmában. De engem nem tudnak kiűzni az országból, ezért is döntöttem úgy, hogy véget vetek a hallgatásnak, s elmondom, amit tudok, amit gondolok a pécsi buszbeszerzésről.
– Mi a gyanúsítás lényege?
– Először hűtlen kezelésnek minősítve azzal gyanúsítottak, hogy összejátszottam az egy másik gyanúsítottal, a Tüke Busz Zrt akkori vezérigazgatójával azért, hogy túlárazottan vásárolhassa meg a cég a Hollandiában eladásra kínált buszokat. Ez már csak azért is képtelenség, mert a buszok megvásárlásáról a döntést nem a Tüke Busz Zrt. hozta meg, hanem Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése, több alkalommal is megerősítve azt. Később a gyanúsítást módosította a rendőrség gazdasági csalás gyanújára, amely szerint a Tüke Busz Zrt. színlelt gazdasági tevékenység után fizette ki a buszok vételárát. Ez utóbbi gyanúsítás pedig annyira értelmetlen, hogy arra szavak sincsenek. Mind a 115 db busz leszállításra került a Tüke Busz Zrt. részére, aminek a vételárát és csak a vételárát fizette ki a Tüke Busz Zrt. Semmilyen fiktív ügylet nem történt.
– Akkor kezdjük az elején. 2015-ben 115 darab használt buszt vásárolt Hollandiából a Tüke Busz Zrt, amit állítólag 2,8 milliárd forintért kínált a Volvo holland leányvállalata (indikatív, nem hivatalos ajánlatként), de végül ennél többet, mintegy 3, 5 milliárdot fizettek érte. S nem is az eladónak, hanem egy közvetítő cégnek, a szintén holland Bus & Coach-nak. Hogy is van ez?
– Már 2012-ben a pécsi buszpark a megörökölt helyzet miatt katasztrofális állapotban volt, gyorsan szükség volt jó minőségű járművekre, mivel már ezernyi jele volt, hogy ellenkező esetben a pécsi tömegközlekedés le fog állni. A városnak új buszokra nem futotta, ezért merült fel használt flotta megvásárlásának gondolata. A Tüke Busznál nem idióták dolgoztak, felmérték az európai piacot, s arra jutottak, hogy 3,4 – 5 milliárd forintra van szükség a buszok megvásárlásához. Ezt a keretet a pécsi közgyűlés is jóváhagyta, majd nyílt közbeszerzési eljárást írtak ki.
– Hogy jött Ön a képbe?
– A Bus & Coach nevű cég képviselője voltam Magyarországon. Tudtunk arról, hogy a Volvo hollandiai leányvállalata visszavett egy jelentős flottát a holland Breda önkormányzatától, amit értékesíteni kívánnak, majd részt vettünk a pécsi önkormányzat nyílt közbeszerzési eljárásán, amit megnyertünk. Hangsúlyozom, nyílt közbeszerzési eljárás volt, ami – láttunk már ilyet, ugye – nem volt sem típusra, se cégre testre szabva, vagyis bárki részt vehetett volna rajta , ezt is megállapította a nyomozás során kirendelt szakértő. Mégsem akadt más pályázó.
– Miért nem a Volvo tett ajánlatot, miért volt szükség Önökre?
– A Volvo holland cége nem akart üzletelni a Tükével. Azt volt a meggyőződésük, hogy a pécsi cég csődbe fog menni, s nem fognak fizetni. A Bus & Coach viszont bevállalta ezt a kockázatot.
– A buszflottát 2, 8 milliárd forintnak megfelelő áron kínálta a Volvo hollandiai cége. Hogyan lett ebből 3, 5 milliárd?
– Az eredeti ár arra vonatkozott, hogy fizesd és vigyed, azaz ott, helyben kerültek ennyibe a buszok. Viszont, hogy egy másik országban forgalomba állíthassák őket, az további kiadásokkal jár. A szállítás, a forgalomba helyezés is pénzbe kerül, valamint átalakításokra is szükség volt. Például a buszok ablakait nyithatóvá kellett tenni. Ezek is mind pénzbe kerültek, innen ered a különbözet. Nyilván a maga tisztes hasznát a Bus & Coach is rátette az ügyletre, de ez teljesen természetes az üzleti életben. Állítom, Pécs jól járt a vétellel, ha nem valósul meg ez az adásvétel, sokkal drágábban lehetett volna csak megoldani a buszok cseréjét, hiszen könnyedén nem lehet csak úgy leakasztani egy 115 darabból álló flottát. A nyomozás során kirendelt, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Műszaki Szakértői Intézete által elkészített igazságügyi szakértői vélemény is megállapította már 2017 novemberében, hogy a buszok közbeszerzési eljárásban kialkudott ára nem volt eltúlzott. Ráadásul ugyanebből, a Volvo holland cége által kínált buszflottából még korábban a Dél-Alföldi Közlekedési Központ vásárolt meg tíz darab csuklós buszt magasabb áron, mint amennyiért a Tüke Busz megvette azokat.
– Mit gondol, mikorra zárulhat le a büntetőeljárás?
– Fogalmam sincs. Arról is először a sajtóból értesültem csak, hogy a nyomozást lezárták. Most az ügyészségnél a labda, vagy vádat emelnek, vagy visszadobják a rendőrségnek az ügyet további nyomozásra, vagy ejtik az egészet. De a történetnek ezzel még nincs vége, újabb fejlemények is vannak.
– Éspedig?
– Négy és fél évvel az adásvételt követően, a Tüke Busz Zrt kártérítési pert folytat a Bus & Coach ellen, mintegy 700 ezer eurót követelve, hibás teljesítés, kötbér és egyéb címen. Ezt, mármint a per folytatását egész egyszerűen elképesztőnek tartom. A Tüke Busz vezetése a buszok megérkezése után többször is visszaigazolta, hogy minden rendben ment, megfelelően lezajlott az átadás-átvétel. Ezzel a képtelenséggel nemcsak nekem, hanem a holland cégnek is óriási erkölcsi és anyagi kárt okoz a városvezetés. Meggyőződésem, hogy hatalmas öngólt rúgtak, s nem a holland cég, hanem a per végén a pécsi önkormányzat fog ezért megfizetni, amivel a pécsi adófizetőknek is kárt okoz az új városvezetés. Végül szeretném hangsúlyozni, hogy a jövőben, ha bárki bármikor engem a nyilvánoság előtt – Magyarországon vagy külföldön – a buszvásárlás kapcsolatosan negatív módon fog említeni, akkor azonnal feljelentést teszek ellene rágalmazás, zaklatás miatt. S még egy megjegyzés. Pécs polgármestere nemrég azt mondta, hogy „túlárazott„ Volvo buszokról van szó. Ezúton tájékoztatom, hogy félre van tájékoztatva.