A kertben is zavaró az ugatás – írta olvasónk a közelmúltban. Levelében úgy fogalmazott, nem csak a társasházas övezetekben kergeti őrületbe a folyamatosan ugató eb a szomszédokat, hanem a családi házas részeken is. – Én is egy ilyen helyen lakom a pécsi Kertvárosban, a környéken sok udvarban tartanak kutyát – írta. – Az otthonunkhoz képest pár házzal arrébb is van kutya, aki éjjel egy óra és fél négy között folyamatosan ugat.
Az eset nem egyedi, hiszen hasonló problémával megyeszerte lehet találkozni. Az olvasó megoldást szeretne a problémára, de nem tudja kihez fordulhatna. Mert míg a társasházakra vonatkozóan van kúriai ítélet is, ami egyértelművé teszi, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell meghatározni az adott épületre vonatkozó előírásokat, a családi házakban élőkre nem vonatkozik ilyen szabály.
Nem árt tudni, csendháborítás esetén lehet hívni a rendőrséget, de csak emberi hangoskodáskor. Ám a hosszan tartó, éjszakai/nappali kutyaugatás miatt a jegyző segítségével kertes ház esetében is kérhetünk birtokvédelmet. A szakértők szerint végső esetben bírósági eljárásban lehet kérni, hogy szigetelést vagy zajcsökkentést alkalmazzon a szomszéd. Ha pedig a bírósági határozat ellenére sem cselekszik, az ítélet végrehajtását lehet kérni a végrehajtótól.
A Pécs központjától 8 kilométerre fekvő Bogádon is sokan tartanak kutyát, mint egy helyi olvasónk írta, a focipálya mellett lévő sorházakban van aki két-három kutyát is nevel. A kutyasétáltatás alatt az ebek ugatása sokszor zavarja a szomszédokat. A témában megkérdeztük Pfeffer József polgármestert is, aki azt mondta, az ebek száma már nem korlátozható, de háromnál több eb tartásához bejelentési kötelezettséget ír elő egy helyi rendelet.
– Az ebtartók részéről egyre nagyobb igény mutatkozik egy elkülönített kutyafuttatóra. Az önkormányzat évek óta gondolkodik egy ebfuttató kialakításában, saját területet az iskolaépület mögött biztosíthatunk, a helyszínválasztás azonban sérthet más érdekeket, így döntés még nem született – mondta a polgármester.
Nem szedik fel a kutyapiszkot
Egyik olvasónk azt nehezményezte, hogy környezetében nem csak a kutyaugatás zavaró, hanem az is, hogy a gazdi nem szedi össze az ürüléket kutyasétáltatás közben. Ez nagy egészségügyi kockázattal jár, mert amikor egy forró nyári napon a száraz kutyaürüléket széthordja a szél, akkor a közterületen hagyott kutyapiszok fizikai érintkezés nélkül is nagyon sok embert megfertőzhet. A gazdi az ürülék fel nem szedésével köztisztasági szabálysértést követ el, amiért 5-50 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak.