Egyik napról a másikra több mint duplájára drágult a grillcsirke comb az egyik élelmiszerüzletben: míg ugyanis korábban kilónként határozták meg az árát, addig az újítás szerint darabra árulják – adott hangot felháborodásának Postabontás rovatunkban megjelent levelében egy olvasónk. A korábban kilónként 1800 forintért árult combok darabjáért 450 forintot kérnek. Úgy, hogy köztudottan nincs két egyforma csirkecomb! A panaszos lemérte: 7,6 dkg-ot nyomott, amit vásárolt. Azaz számítása szerint nagyjából 5 ezer forintra drágult a grillcsirkecomb kilója.
Mint azt a Baranya Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, a termék árának meghatározását fogyasztóvédelmi jogszabály nem írja elő, így a csirkecomb darabonkénti értékesítése nem tilos. Az viszont fogyasztóvédelmi rendelkezés, hogy az eladási, illetve egységárakról egyértelműen, könnyen azonosíthatóan, tisztán olvashatóan, forintban, az általános forgalmi adót és az egyéb terheket is tartalmazva, írásban kell tájékoztatni a vásárlókat.
A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy egyre több büfében, kifőzdében térnek át a hurka, kolbász, sült húsok stb. árának darabonkénti meghatározására, így nem kell a méréssel bajlódnia a kiszolgáló személyzetnek.
A Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei kiemelték: előírás az is, hogy joghatással járó mérést – azaz ami a fogyasztó vagyoni érdekét érinti, tehát a kereskedelemben és a vendéglátásban – csak hatóságilag hitelesített mérőeszközzel lehet végezni. A mérlegek hitelesítési ideje két év, a hatóság a hitelesítést az eszközön elhelyezett matricával igazolja.
Minden tizedik hely problémás
A kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatósága évek óta ellenőrzi a kereskedelemben és a vendéglátásban használt mérlegek hitelességét. Baranya megyében 2018-ban 144 üzletben történt ilyen ellenőrzés, ebből 16 esetben állapította meg a hatóság, hogy a kiszolgáláshoz használt mérleg hitelesítése lejárt. 2019-ben eddig 72 ilyen ellenőrzés volt, és 7 alkalommal nem volt hiteles a mérleg.
Fontos tudni, hogy a csomagolóanyagot tilos belemérni a termékek tömegébe. A mérlegek ún. tára funkciója alkalmas arra, hogy a csomagolóanyag tömegét „lenullázzák”, így valóban csak a megvásárolni kívánt termék súlya alapján kerül sor az eladási ár meghatározására.