Már nemcsak a gyorshajtókat pásztázták civil autókból a rendőrök, hanem kiszűrik a szabálytalan vezetőket is. Az ellenőrzés-sorozatot először Budapesten vezették be tavaly decemberben. A videót a rendőrség Youtube-csatornáján tette közzé, a címe is figyelemfelhívó: Közlekedési pofátlan(TAN)ítás. Az első részt közel félmillióan nézték meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, a rendőrök hat napon keresztül, civil autókból ellenőrizték a szabálytalankodó autósokat a fővárosban. Olyan vezetőket szűrtek ki és büntettek meg, akik vezetés közben mobiloztak, nem kötötték be a biztonsági övüket, nem vették figyelembe a záróvonalat, átmentek a piroson, vagy a buszsávban közlekedtek. A sorozat már az ötödik fejezetnél tart és a népszerűsége egyre nő.
Így nem meglepő, hogy idén január elején az akciót kiterjesztették az egész országra. Akkor Berzai Zsolt alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési osztályának vezetője az M1 tévécsatorna műsorában elmondta: a gépjárműsofőrök kerülik a kihágásokat ha rendőrautót látnak, így civil autókban ülve jobban kiszűrhetők a szabálytalankodók. Nem az a probléma, hogy a magyar sofőrök nem ismerik a közlekedési szabályokat, hanem a közlekedési morál, a közlekedés többi résztvevőjének tiszteletben tartása, egyenrangúként való elfogadása a gond.
Megkerestük a Baranya Megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy Baranyában is elkezdődtek a civil autós ellenőrzések, és hogy csak a nagyobb városok (Pécs, Mohács, Szigetvár, Komló) útjain járnak-e majd, vagy máshol is találkozhatunk velük.
– Baranyában is megkezdődtek a jelzés nélküli járművekkel történő ellenőrzések. A cél, hogy kiszűrjük az agresszív, másokat irritáló, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő autósokat – emelte ki válaszában a Baranya Megyei rendőr-főkapitányság.
Nem érdemes kockáztatni, ezentúl bárhol lecsaphatnak
A Baranya Megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megkeresésünkre reagálva közölte, hogy a megyében a rendőrség a kockázatelemzés és a baleseti helyzet alapján mérlegel, és az alapján dönti el, hogy hol és mikor végez ilyen ellenőrzést. Tehát mint ahogy írták, nincsenek konkrét városok meghatározva, az ilyen típusú ellenőrzésekre a megye egész területén számítani kell. Az ellenőrzések célja, hogy a rendőrök kiszűrjék a közlekedési szabályszegéseket, de ha ezeken felül bármely más szabálytalanságot vesznek észre, akkor is intézkednek. A rendőrség a kirívó, megdöbbentő, vagy nagyon jellegzetes szabályszegésekről készült baranyai felvételeket közzé fogja tenni.