Az önkéntesek két hónapos felkészítő után tudnak részt venni a programban, aminek képzések és hospitálások is részei. Minden önkéntes heti egyszer tart egy két órás foglalkozást, ilyenkor többek között zenélnek, mesélnek, társasoznak, báboznak és bűvészkednek is a gyerekek társaságában. Nemrégiben azonban egy különös kívánságot teljesítettek, az izomsorvadással küzdő Dóri ugyanis egy cicával szerette volna eltölti egy napját.
– Dóri vasárnap töltötte be a tizennyolcadik életévét, s amikor megkérdeztük tőle, hogy mire vágyik a legjobban, azt mondta, cicát szeretne simogatni. Elmondta, hogy amikor még nem volt a kórházban, akkor egy évig volt egy saját macskája, akit nagyon szeretett. Titokban elkezdtünk szervezkedni, először találni kellett egy olyan jószágot, aki viszonylag jól bírja a strapát, s hamar feloldódik az idegen környezetben. A kórháztól is kellett engedélyt kérnünk, amit végül megkaptunk. Két cicával tudtunk kedveskedni Dórinak, aki két óráig lehetett az állatokkal. Könnyen összebarátkoztak, s nagyot dobtak Dóri hangulatán. A kis hölgy nagyon meglepődött, elmondta, hogy erre nem számított, mert végül is egy ez kórház, ahol macskák nem járkálnak gyakran. Karmi gyorsan megnyugodott, Dóri tenyeréből evett, majd szépen lefeküdt mellé és nézelődött, Brian előbb a termet szaglászta körbe, mert szokatlan volt neki a helyzet, de végül gazdái öléből ő is összebarátkozott Dórival – mesélte lapunknak Kőműves Glória, a kuratórium elnöke.
A Nevetnikék Alapítvány folyamatosan látogatja a betegeket, így Dórit is. Főként szabadidős programokat szerveznek neki, s az alapítvány kinevezett nagymamája külön is foglalkozik a fiatal lánnyal. Mivel Dóri betöltötte a 18. életévét, így pár hónap múlva valószínűleg átkerül a felnőtt klinikára, vagy egy otthonba.
– Dórin kívül van még egy izomsorvadással küzdő kis betegünk, akinek szintén egy meglepetéssel fogunk kedveskedni a közeljövőben. Mivel ő is lélegeztetőgépen van Dórihoz hasonlóan, ráadásul ő teljesen mozgásképtelen, így azt találtuk ki, hogy egy VR szemüveget fogunk elvinni neki, aminek segítségével elkalauzolhatjuk távolabb helyekre is, például búvárkodni.
Az alapítvány célja, a kórházban ápolt gyermekek szabadidős foglalkozásainak megszervezése, a betegek gyógyulásának elősegítése, a kórtermi környezetük barátságosabbá tétele. Mindezt önkéntesek segítségével érik el, akik sok tapasztalatot és nevetést kapnak fizetségül. Jelenleg a Pécsi Gyermekklinika 9 osztályán folytatják a tevékenységünket, de további helyeken is szívesen segédkeznek.