A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni. Az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa. Ugyanakkor a fürdők vezetői is meghozták a döntést a dolgozóik és a közösségi terekben tartózkodók védelmének érdekében.
„A kormány által hozott döntések, rendeletek, valamint a szakmai környezet ajánlása alapján kialakult helyzet miatt, illetve a fürdő hírnevének megőrzése érdekében a Harkányi Gyógyfürdő 2020. március 18. napjától határozatlan időre bezárja kapuit. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatósága számára mindennél fontosabb a fürdővendégek és a dolgozók egészsége, emiatt döntött a vezetőség a fürdő bezárása mellett. A gyógyfürdő bezárásával a TB-szolgáltatások is szünetelnek, a megszakított gyógykezeléseket az újranyitást követően lehet ismét igénybe venni” – olvasható a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. közleményében.
Siklóson a veszélyhelyzetre tekintettel Riegl Gábor polgármester vezetésével kedden ülésezett Siklós Város Operatív Munkacsoportja, ahol újabb rendkívüli és a csoportosulásokat korlátozó intézkedéseket hoztak a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében. Ennek értelmében tegnaptól nem látogatható a siklósi vár sem.
Mindeközben a harkányi Baranya Hotelt annak tulajdonosa a koronavírus elleni védekezésre ajánlotta fel. Az egyik online hírportál cikke szerint Nagy Elek, a Stelius Befektetési Zrt. igazgatótanácsának elnöke Pintér Sándor belügyminiszternek eljuttatott március 17-i levelében azt írja, karanténkórházként használhatja az operatív törzs a 105 szobás szállodát.
Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere elmondta, a hotel új tulajdonosa sem az önkormányzattal, sem a városvezetővel nem egyeztetett erről, így semmilyen további információval nem rendelkezik erről.