Mire nyolc órára fordult a városháza órája, Pécs belvárosa gyakorlatilag teljesen kiürült szerdán este. A kihalt tér látványa nem jelentett újdonságot, hiszen tavasszal már hasonló estéket, éjszakákat élhettünk át, s a sors most ismét úgy hozta, hogy szükségessé vált elrendelni a kijárási tilalmat.
Igen, ezúttal tilalmat, annyival kiegészítve, hogy kutyát sétáltatni a lakhelyünk 500 méteres körzetében megengedett, illetve természetesen dolgozni is lehet. Mi is dolgoztunk, titkon reménykedve, hogy a rendőrök belénk botolva megkérdezik majd, hogy mégis mit csinálunk az utcán.
Így nézett ki a kijárási tilalom első két órája Pécsen. Megnéztük többek között a belvárost, Uránvárost és Kertvárost is. ?
Posted by bama.hu – a baranya megyei hírportál on Wednesday, November 11, 2020
Az igazság az, hogy néhány órás sétánk, majd autókázásunk alatt rendőrt csak elvétve láttunk, az Irgalmasok utcájának alján például taxisokkal beszélgettek. Komoly rendőri jelenlétet este nyolc és tizenegy között nem tapasztaltunk, igaz semmi sem tette indokolttá. Pont így néz ki a város egy átlagos hétköznap hajnalban is.
A Király utcában majdnem minden zárva, egy-két étteremnél fordultak elő csupán ételfutárok a kiszállítandó finomságokra várva.
Láttunk még korábban éjjel-nappaliként működő boltot, melyet épp zártak. Az eladó hölgy még magyarázkodásba is kezdett nekünk, hogy már rég lehúzta a rolót aznapra, csak valami miatt vissza kellett nézniük a kamerafelvételeket, ezért maradtak még nyolc után is.
Néhány kutyasétáltatóval találkoztunk a belvárosi sétánk során, akik lopva néztek ránk, vajon a bama.hu kétfős csapatában melyikünk a kutya, vagy esetleg rendőrök vagyunk-e civil ruhában. Az este nyolckor általában sokkal forgalmasabb utakon, utcákon ezúttal a szokottnál jóval kevesebb autó közlekedett, a buszok viszont rendben jártak, igaz utast alig-alig láttunk rajtuk. Uránvárosban is hasonló látvány fogadott este kilenc körül, az Ércbányász tér környékén sem autó, sem gyalogos nem közelített felénk.
Kertvárosban is csak egy kutyasétáltató bukkant fel, illetve az egyik buszmegállóban szálltak fel egy helyi járatra maroknyian, a közeli szupermarket dolgozói pedig épp elhagyták a munkahelyüket.
Visszakanyarodva a belváros felé, a megyeszékhely ügyeletes patikájánál csupán egy anyuka idegeskedett kisfiával, a közeli gyorsétteremnél a megszokott esti forgalom helyett csak egy autó fordult be. A két bamás megéhezett, a krumpli tűzforró volt. Nekünk készült.