Mint ismert, a baloldali polgármester korábban a francia multinacionális vállalat, a Veolia kezében lévő pécsi erőműnél dolgozott vezérigazgatóként. Péterffy Attila irányítása alatt – 2008 és 2015. június 30. között – az általa is közölt grafikonból is kiolvashatóan – az erőműben több százezer tonnányit fát égethettek el. Például 2008 és 2010 között évente közel 250 ezer tonnányi hengeres fát falhattak fel az erőmű kazánjai, de a következő években is több mint 100 ezer tonna hengeres fát égethettek el. Ezen felül még valamennyi széldeszkát, faipari aprítékot, illetve tetemes mennyiségű erdei aprítékot is eltüzelhettek.
A Civilek a Mecsekért Mozgalom már évekkel ezelőtt is erős kritikával illette az erőmű gyakorlatát, a mozgalom szóvivője, Vicze Csilla pedig tavaly, az akkor még polgármesterjelölttel kapcsolatban többször felhívta a szervezet álláspontjára a figyelmet. Vicze Csilla közölte, a megválasztott polgármester azért indított pert ellene és követel félmillió forintnyi sérelmi díjat, mert szerinte korábban valótlant állított azzal a mondattal: „Péterffy Attila 2008–2015-ig a Pannon Hőerőmű vezérigazgatójaként durván hárommillió tonna fát égetett el a hőerőmű kazánjaiban”.
Az ügyben az első, perelőkészítő tárgyalást szerdán tartották meg a Pécsi Törvényszéken. Erre azonban Péterffy Attila nem jött el, jogi képviselője jelent meg. A következő, január 20-án megtartandó tárgyalásra azonban a bíróság már beidézi őt is.
Vicze Csilla a tárgyalás után azt mondta, hogy örül annak, hogy szemtől szemben is hallhatja majd a polgármester érveit, mindenesetre szerinte egy közszereplőnek a vele szemben megfogalmazott kritikákat sokkal jobban el kellene tűrnie.
A polgármester beváltotta ígéretét
Vicze Csilla szóvivő álláspontja szerint egyébként lényeges körülmény az is, hogy az egyik oldalon egy hatalmi helyzet nélküli civil áll, míg a másik oldalon több párt teljes szervezeti hátterével, támogatottságával pedig a megyeszékhely polgármestere.
Péterffy Attila polgármesterként korábban azt írta egy keményhangúnak tűnő üzenetben, hogy „a választások véget értek, beváltottam az ígéretem: egy magánszemély és egy szervezet a kampány idején tett kijelentései miatt személyiségi jogi pert indítottam”. A szóban forgó szervezet egyébként a Fidelitas, az ellenük zajló eljárás a fővárosban folyik.