Kata a PTE Táncoló Egyetemen Alakformáló-táncaerobik kurzust oktat, valamint a PTE Táncegyüttes oszlopos tagja. Esküvői, szalagavató és gólyabáli táncokat koreografál. Az elmúlt évben ritmikus gimnasztikásokkal is tevékenykedett. Jelenleg az egyetem tánccsoportjával Thaiföldön turnéznak. Az egykori szépségkirálynő most a Tündérszépek baranyai jelentkezőinek is üzent külföldről.
– Mikor és hogyan kezdődött a szépségverseny iránti érdeklődésed?
– Már kiskorom óta figyelemmel követtem nem csak Zala megyében, hanem országszerte a szépségversenyeket, amiket sokszor édesapámmal néztünk a TV előtt. Mindig lekötöttek a műsorok, a táncmozdulatok, amiket a lányoknak tanítottak be, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is kipróbálom magam egy ilyen megmérettetésen. A színpad világa nem áll tőlem távol, hiszen a mai napig táncolok. A nagykanizsai táncos múltam után, az egyetemen is folytathattam ezt a csodálatos tevékenységet. Ennek köszönhetően egy percig sem tartottam attól, hogy ki kell állnom a pódiumra és mindenkinek a tekintete rám szegeződik. Sokan biztattak a nevezéskor, sőt már előtte is több éven keresztül, de valahogy nem éreztem magamban akkora elszántságot, mint ezen a nyáron.
– Szerinted miért érdemes szépségversenyre jelentkezni?
– Sok lány nem hisz önmagában, így fontos, hogy merjék magukat kipróbálni ebben a világban is. Sok pozitív impulzust kaphatnak számukra ismeretlen emberektől, akik segítő szándékkal szeretnék kihozni a lányokból a legjobbat. Ez kihathat az életükre.
– Mi az, amit adott neked a szépségversenyzés?
– Számomra nagy élmény volt és minden egyes pillanatát igyekeztem megélni, valamivel idősebb voltam, mint a társaim, ami szerintem sokat számított. Annál viszont nincs fontosabb, hogy tegyünk azért, hogy elfogadjuk magunkat, és egy olyan ember köszönjön vissza a tükörből, akit látni szeretnénk az elért eredménytől függetlenül, hiszen a szépség nagyon szubjektív. Bátran mondhatom, hogy a szépségverseny alatt fejlődtek a személyiségi kompetenciáim is, amit kamatoztatni tudok a hétköznapokban.A verseny két és fél éve volt, de a mai napig előfordul, hogy gratulálnak nekem.
– Mit üzensz a Tündérszépek versenyünk jelentkezőinek?
– Bátran jelentkezzenek, és ne feltétlenül a győzelem miatt, hanem inkább az élmény miatt. Próbáljak ki magukat egy ilyen területen is, hiszen ez egy abszolút nőies vonal. Nem szabad az eredménnyel foglalkozni, hanem élvezni kell a verseny és felkészülés minden egyes pillanatát!
Mi is versenyt indítunk milliókért!
Te is a világ (na jó, egyelőre csak a megye) tetején akarsz állni, akárcsak Kata és Liliána? Ne habozz, jelentkezz a Tündérszépek nevű szépségversenyünkre. A szépségversenyen milliókért megy a küzdelem. Ha te nem is jelentkeznél, mert fiú vagy, már elmúltál harminc, akkor szólj tündérszép ismerősödnek, szomszédnak, rokonnak, hogy jelentkezzen. Megéri!