A pandémia első hulláma lecsengőben van, a parlament kedden visszavonta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, valamint felhívta a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére.
– Egyrészt szükséges arra készülni, ha esetleg újból emelkedni kezd a fertőzöttek száma, másrészt a lehető leggyorsabban újra kell indítani a gazdaságot, megvédeni a munkahelyeket – fogalmazott Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a Pécsi Újság.hu hírportálnak adott interjúban.
Úgy nyilatkozott, Baranya megyében néhány hét alatt több mint háromszáz vállalkozás igényelt, majd kapott több száz millió forint értékben munkahelymegtartó kormányzati segítséget.
– A Gazdaságvédelmi Akcióterv érdemi támogatást jelent a vállalkozásoknak, amelynek köszönhetően több ezer baranyai munkahelyet sikerült megvédeni. A cél Baranyában is az, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus elpusztított – mondta Őri László.
Közölte, jelenleg számos beruházás fut párhuzamosan, de újabbak is elkezdődtek az elmúlt hónapokban, például bölcsődék és óvodák felújítása és bővítése zajlik, valamint fejlesztik a csapadékvíz-elvezető hálózatot.
Áprilisban Őri László kezdeményezésére elindult a Baranya Segít Program.
– Feladatomnak éreztem, hogy segítséget, támogatást nyújtsunk a járvány ellen a frontvonalban küzdőknek. A program keretében a megyében szolgálatot teljesítő mentősöknek rendszeresen vittünk kávét, üdítőt és édességet is tartalmazó csomagokat, a polgárőrök szájmaszkokat és fertőtlenítőszereket kaptak, az intenzív osztályon dolgozókat pedig az Ápolók Nemzetközi Napján köszöntöttük egy ajándékcsomaggal. Összefogás jellemezte a megyét, a polgárőrök például önkéntesként az egyedül élő időseknek segítettek hónapokon keresztül a napi ügyeik intézésben.
A megyei önkormányzat elnöke abban bízik, hogy a szolidaritásból és elismerésből – amelyet a válság napjaiban adott az ország az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozóknak -, nemcsak a mostani időszakban, hanem még hosszú évekig erőt meríthetnek majd a szolgálathoz.
A közgyűlés véleményét is kikérte az elnök
A Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai az elmúlt hónapokban otthonról, home office formájában dolgoztak, de természetesen személyes ügyeletet is tartottak. Mint megtudtuk, a jövőben felmérik ennek az időszaknak a tapasztalatait és a pozitívumokat beépíthetik a napi gyakorlatba.
A közgyűlés a mögöttünk hagyott időszakban nem ülésezett, mivel a rendkívüli jogrendre tekintettel a megyei önkormányzatra is hasonló szabályok voltak érvényesek, mint a településekre. Ennek megfelelően az elnök hozta meg a döntéseket, de online formában minden esetben kikérte a testületi tagok véleményét.