Sok vallásos ember él a településen, tudtuk meg a helyi katolikus plébánostól, Erb Józseftől. A kis baranyai települést közel ezren lakják. Vasárnaponként megtelik a templom, több mint százötven hívő hallgatja végig a szentmiséket.
A templomot 1753–55 között építették. Az épületet az évszázadok alatt többször felújították, legutoljára az 1970-es évek közepén. Ennek során a régi tetőcserepeket palákra cserélték. Sajnos voltak olyan palák, amelyek nem a legjobb minőségűek voltak, és idővel áteresztették a csapadékot. A víz lassan utat talált a templomba, és a mennyezetről részben lemosta a hét szentséget ábrázoló szentképeket.
A himesházi plébánia 2016-ban pályázott a plébánia és a templom külső felújítására, amire közel 50 millió forintot nyertek el. A beruházás volumene jelentősen meghaladta az uniós támogatás összegét. A kivitelezés összértéke bruttó 130 millió forint volt, amelynek finanszírozásához a Pécsi egyházmegye hazai – kormányzati – támogatást bevonva közel bruttó 75 millió forinttal járult hozzá. A helyi közösség tagjai sem fukarkodtak, az adományaikból megközelítőleg 5 millió forint gyűlt össze.
A kivitelező kiválasztására közbeszerzési eljárás keretében került sor, így a nyertes ajánlattevővel 2018. június 13-án kötötte meg az himesházi plébánia és a Pécsi egyházmegye a kivitelezési szerződést. A kivitelezés határideje 2019. április 30 volt, amit a vállalkozó, a Pécsváradi Architekt Kft. tartani is tudott. A pályázat a műemlék külső felújítására irányult, azonban a pályázat megvalósításával egy időben a plébánia saját erőből felújította a templom belső tereiben található, hét szentséget ábrázoló mennyezetképeket is.
A fuldai apátságból érkeztek a telepesek
A török megszállás ideje alatt a falu 1564-ben teljesen elnéptelenedik. Több mint 150 évnek kellett eltelnie, hogy újra élet költözzön a községbe. Az új telepesek Németországból érkeztek, a fuldai apátság falvaiból. Az akkori földesúr, Pécs püspöke, Nesselrodei Wilhelm Franz hívta őket Himesházára. Az új lakosok a mai falu északi részén építették fel kunyhóikat, házaikat.
A településen 1724-ben emeltek egy szalmatetős imaházat, amely huszonnyolc évvel később, 1752-ben tűzvész áldozata lett. 1753–55 között Klimó György akkori pécsi püspök támogatásával új helyen, egy magaslaton, a falu közepe táján felépítették a mai templomot és a plébánia épületét. Utóbbi falán ma is látható Klimó György címere.