Légúti megbetegedésekkel egyre többen fordulnak háziorvoshoz, az influenzavírus jelenlétét azonban még nem mutatták ki a megyében.
Mint azt a Baranya Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, egyelőre igen alacsony az influenzaaktivitás, influenzaszerű megbetegedésekkel az elmúlt héten összesen 47 fő kereste fel a háziorvosát Baranyában, de a vírus jelenletét egyelőre nem mutatták ki egyik mintában sem.
– Ugyanakkor a védőoltást még most se késő beadatni – hangsúlyozza a Kormányhivatal. Mint ismeretes, már októbertől kérhetők az ingyenes influenza elleni vakcinák a háziorvosoknál, annak érdekében, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozók megfelelő védelemben részesülhessenek. Nagyon sokan éltek is már a lehetőséggel, a tapasztalat szerint.
Fontos tudni, hogy az influenza elleni védettség általában az oltás beadásától számított 2 hét alatt fejlődik ki, ezért a vakcinát célszerű a járványidőszakot megelőzően beadatni. Mivel Magyarországon az influenzajárvány általában januárban kezdődik, még most is érdemes kérni az injekciót a háziorvosoktól. Fontos, hogy a kórokozó változékonysága miatt minden évben új oltóanyagot állítanak elő, ezért a megfelelő védelem érdekében évenkénti oltásra van szükség.
– A kormány által lehetőség nyílik térítésmentes oltóanyag felvételére a 60 éven felülieknek, életkoruk, egészségi állapotuk, valamint foglalkozásuk miatt fokozottan veszélyeztetetteknek, továbbá azoknak, akik ezen csoportokat az influenzavírus átadása révén veszélyeztethetik – közölte a kormányhivatal.
Fontos az alapos kézmosás
Az immunrendszer erősítése érdekében a téli időszakban nagy hangsúlyt kell fektetni a kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag táplálkozásra és a tartós stressz elkerülésére. Ezen kívül az influenza megelőzésben rendkívül fontos szerepe van a higiéniának, mindenekelőtt a kézmosásnak, amelyre a betegség kivédése érdekében ősszel és télen különösen nagy hangsúlyt kell fektetni.