Az elmúlt hónapban jóval több csapadék hullott, mint egy átlagos májusban. Emellett a sokévi átlaghoz képest több mint fél Celsius-fokkal hűvösebb és némileg szelesebb is volt az idei május. Az nem volt kérdés, hogy a hosszú hónapok óta tartó aszályos időjárás után valóban aranyat fog érni a májusi eső, azonban annyi csapadék esett, hogy most a gyümölcstermelők foghatják a fejüket, rothadásnak indult a cseresznye, és a földiepernél is okozott károkat. Szerencsés, ha csak az érését lassította le és nem kezdett el rohadni.
Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, Baranya megye nem tartozik az ország nagy gyümölcstermelő területei közé, ezért itt értelemszerűen kevésbé is érzékeljük az eső okozta károkat, a kiskert-tulajdonosok viszont bánkódnak, hogy az éppen érő cseresznyét elverte és a földiepernek sem tett jót a rövid időn belül jött sok csapadék. A dinnye esetében azzal kell számolni, hogy később fog beérni, hiszen kevesebb volt a hőmennyiség idáig.
– A szántóföldeken más a helyzet. Megyei szinten számottevő káreseményről, terméskiesésről nem kell beszélni, azonban annak, aki például tíz hektáron gazdálkodik, melyből két hektárnyi búzát elöntött a sár és az iszap és megfektette a gabonát, ott nyilvánvalóan nem volt örömteli a sok csapadék. Összességében azonban mindennek többet hozott, mint amennyit vitt. Amit a sok csapadék tönkretett, az minimális, amire pozitív hatással bírt, az viszont jelentős mennyiség – fogalmazott. A szántóföldeken a gazdáknak most növényvédelmi szempontból kell egy kicsit többet beavatkozni.
A gazdák kihasználják a jó időt
A szomszédos megyék gazdái is arról számoltak be, hogy a sok csapadék jót tett a gabonának, a napraforgónak, de Tolnában és Somogyban se a méhészek, se a gyümölcstermelők nem örültek ennek az időnek, rothadásnak indult a szamóca és a cseresznye is. Az időjárás emellett legalább egy hétre megállította a munkákat a szőlőkben, a szántóföldeken nem tudtak permetezni, ezáltal pedig védekezni a kártevők ellen. Most minden időt kihasználnak a növényvédelmi munkákra. A kalászosoknál egyébként is most van a növényvédelem ideje, így plusz költséget várhatóan nem fog okozni. Ahol jégeső esett, ott növénykondicionálókkal kell kedveskedni a növényeknek.