Nincs talán annál bosszantóbb, mint amikor valaki a nagyon várt nyaralást töltené el valamelyik üdülőövezetben, miközben mellette nagyszabású építkezés zajlik. A nyár ugyanis nemcsak a pihenés, hanem az építkezések szezonja is, a kettő viszont nincs igazán jó barátságban egymással.
A legtöbb településen a helyi rendelet részeként térnek ki arra, hogy a különböző zajjal járó tevékenységeket mettől meddig lehet folytatni. A Balaton északi partján fekvő Balatonfüreden például hétköznap reggel 7-től este 8-ig van erre lehetőség, de nyáron kora délután háromórás csendes pihenőt írnak elő. A baranyaiak által is előszeretettel látogatott Balatonfenyvesen azonban még szombaton is lehet zajongani, igaz, csak reggel nyolctól zúghatnak a gépek.
Orfűn este 10 és reggel 5 óra között, hétvégén és ünnepnapon 20 óra és 9 óra között tilos a motoros fűnyírás, fűrészelés, nagyon zajos építkezés. Üdülőterületen és zártkertben a főszezonon kívül építkezni reggel 6 óra és 22 óra között hétvégeken, ünnepnapokon is lehet.
A baranyai fürdővárosban nincs külön nyári korlátozás. A harkányi rendelet szerint szabálysértést követ el az, aki este 8-órától reggel 7-ig, vasárnap és ünnepnapokon egész nap zajjal járó munkát végez, betont kever, vagy éppen fűrészel. Mint azt a polgármesteri hivataltól megtudtuk, építkezés miatt nem, de szomszédok zajongása miatt érkeztek hozzájuk bejelentések az utóbbi hetekben, volt köztük kutyaugatás miatti birtokvédelmi kérelem is. Szabályozzák azt is, hogy az ingatlanokban hangosító berendezést használni csak úgy szabad, hogy az a környező lakók nyugalmát ne zavarja.
Külön vizsgálják a bejelentéseket
A törvény szerint egyébként, aki lakott területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas mások nyugalmának megzavarására, szabálysértést követ el, ami miatt a közterület-felügyelő szabhat ki bírságot. Ám mivel ez így meglehetősen tág fogalom, ezért mindig egyedileg tudják csak megvizsgálni az adott esetet.