Keddenként, a Pécsi Vasutas Művelődési Házban van az Al-Anon találkozó, vagyis az alkoholisták hozzátartozóinak önsegítő csoportjának összejövetele. A gyűlés pontosan 17 óra 30 perckor kezdődik és kötötten egy óra hosszáig tart. A meghívóm kéri, ha előtte is szeretnék beszélni valakivel, akkor mindenképpen előbb érkezzek, hiszen ezen alkalmaknak szervezett eleje, közepe és vége van. Ezt tiszteletben tartva negyed hat körül érkezem és a már ottlévők a bemutatkozásnál elkezdenek mesélni a csoportról.
Azonosak a gondjaik
– Itt csak keresztnevet mondunk. Lehet valaki cégvezető, ügyvéd, mérnök, bolti eladó, szegény és gazdag, a gondunk ugyanaz – mondta egyikük. Ő már több mint tíz éve jár az összejövetelekre, szerencsejátékfüggő fia miatt, tehát nem csak az jöhet ide, akinek alkoholista hozzátartozója van, jár a csoportba például fiatal édesanya, akinek a fia drogfüggő.
Az már az első mondatokból egyértelműnek tűnik, hogy ezek az összejövetelek jót tesznek a hozzátartozóknak, könnyebben fel tudják dolgozni a velük és a függővel történteket, azonban az is kiderül, hogy ez visszahat magára a függőre is.
Egyikük azt meséli, hogy itt jött rá, korábban mennyire nem tudta kezelni a helyzetet, hiszen a hozzátartozójával folyamatos veszekedések nem tettek jót, egyiküknek sem. A beszélgetést ezen a ponton befejezzük.
Kezdődik a gyűlés
A résztvevők körbeülik az asztalt, nekem is jut hely, vízzel kínálnak és miközben előkészülnek, én figyelmesen olvasom a kitett szóróanyagok címeit: Mit csinálsz TE, amikor az alkoholista iszik?, Így szeress egy alkoholistát!, Megértjük magunkat és az alkoholizmust. Mindegyik mondatnak súlya van. Az egyik hölgy felolvassa az összejövetel házirendjét, másikuk köszönti az újonnan érkezőt, jelen esetben engem. Közösen olvassuk fel az Al-Anon hagyományait, az AA, vagyis az anonim alkoholisták 12 lépését, az utolsó pontot az Al-Anon csoportokra vonatkozóan módosítva.
Önsegítés csoportban
Az alkoholistához legközelebb állók szenvednek a leginkább, és azok, akik a legtöbbet törődnek vele, könnyen partnerré válhatnak a problémaivó játszmáiban. Reagálnak az alkoholista magatartására, figyelik őt, hogy mit tesz, hogy hol van, hogy mennyit iszik. Helyette is megpróbálják ellenőrzés alatt tartani az ivását. Magukra veszik a felelősséget, a bűntudatot és a szégyent, amelyet valójában az függőnek kellene viselnie. Előfordulhat, hogy ugyanúgy függővé válnak az alkoholistától, ahogyan ő függ az alkoholtól.
Azok, akik az Al-Anonba érkeznek, gyakran kétségbeesettek, reményvesztettek, nem tudják elképzelni, hogy a dolgok valaha is megváltozhatnak. A tagok azzal, hogy megosztják egymással erejüket, tapasztalataikat és reményeiket, sok segítséget és támogatást nyújtanak a sorstársaiknak. Talán nem pontosan ugyanazokat a helyzeteket élték át mint, társaik, de érzéseik, frusztrációik nagyon is hasonlóak. Azért jönnek össze, hogy javítsanak az életükön, hogy megtaláljuk a boldogságot függetlenül attól, hogy az alkoholista hozzátartozóik folytatják-e még, avagy már abbahagyták az ivást.
Másokat is bátorítanak
A találkozó alkalmával a résztvevők elmondták, az első pár alkalommal még a felolvasott lépések és a hagyományok is összefolyt mondatoknak tűnnek, később azonban minden a helyére kerül és kiderül, hogy minden egyes gondolatnak súlya és segítő értéke van. Az újonnan érkezőknél gyakori, hogy csak a már sokadik alkalommal tudnak először megszólalni, de addig is segítséget, támogatást, bátorítást nyújtanak a mások által elmondottak. Később az ő történeteikből is építkezhet az, aki már sokkal régebb óta jár a csoportba. Akik úgy érzik, érintettségük okán segítségükre lehetnek az Al-Anon foglalkozások, az országos www.al-anon.hu weboldalon találják meg a találkozókkal kapcsolatos információkat.