Mostantól a Mecsek szívében egy 21. századi európai kisváros képe fogadja a Komlóra Pécs felől érkezőket, köszönhetően a Petőfi tér teljes megújulásának – a közel 600 millió forintos, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából megvalósult beruházás átadó ünnepségét tegnap tartották.
– A fejlesztés a szakmunkásképző épületétől egészen a teniszpályáig a teljes közterületet érinti: felújították az utakat, közműveket, több száz növényt ültettek, megújult a közvilágítás is, valamint közel 200 új parkolóhelyet alakítottak ki, leállósáv és gyalogátkelőhely kialakításával pedig biztonságosabbá tették a közlekedést – hangsúlyozta ünnepi beszédében Polics József, Komló polgármestere. Kiemelve, hogy a rekreációs park minden generáció számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, minden adott, hogy ebben a 21. századi európai szintű közösségi térben gyerekek, fiatalok, idősebbek egyaránt jól érezzék magukat.
– Az elmúlt hétéves uniós ciklus programjában különösen nagy hangsúlyt kapott, hogy Komlót, mint Baranya megye második legnagyobb városát kiemelt támogatásokkal segítsék – közölte Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője. – Több városrészre kiterjedő fejlesztési program valósult meg, aminek részeként néhány hónappal ezelőtt adták át a mintegy 700 millió forintból megújult vásárcsarnokot, most pedig a Petőfi tér tejes korszerűsítése is véget ért – a komplex városfejlesztési terv eredményeként Komló mostanra egy vadonatúj város képét mutatja – méltatta az eredményeket a képviselő.
A teniszezők is örülhetnek
A projekt során a teniszcentrum is megújult: a hő-, valamint a vízszigetelés mellett tágas közösségi teret alakítottak ki a klubház emeletén, az alsó szinten kulturált vizesblokkok és öltözők várják a sportolni vágyókat. Az épület melletti pergola több funkciót is ellát: árnyékot ad, valamint erre telepítették az épület energiaigényét fedező napelemeket. A teniszcentrum új eszközökkel is gazdagodott – a pályázati forrás lehetőséget nyújt arra, hogy a kezdők is, minimális befektetéssel kipróbálhassák a sportágat.