Amint arról a Mohácsi Újság.hu beszámolt, csütörtökön feljelentést tett egy budapesti magánszemély, azt követően, hogy Mohács polgármestere, Csorbai Ferenc közleményt adott ki annak kapcsán, hogy a Duna-parti városban is regisztráltak egy koronavírusos megbetegedést. A település vezetője kijelentette: Mohács úgynevezett „coronaria gócponttá” vált. Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban vasárnapi sajtótájékoztatóján cáfolta az állítást.
Csorbai közlése szerint „egy mohácsi személynél beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja, egy másik embert pedig a fertőzés gyanújával szállították kórházba. Az igazolt fertőzéssel kezelt beteg több mint száz emberrel találkozott az elmúlt két hét során, ezért a városban akár helyi karantént is elrendelhetnek. Ilyen méretű kontaktálódás esetén a járványügyi tapasztalatok alapján hirtelen nagyszámú megbetegedés várható, akár helyi karantén elrendelésére is sor kerülhet”, írta a polgármester.
Másnap, vasárnap tartott sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos, Müller Cecília elmondta, nem felel meg a valóságnak az a közlés, hogy Mohácson gócpont alakult ki, hiszen a koronavírusos betegek száma – az ország gyakorlatilag egész területén – egyenletesen oszlik el. Hozzátette: amennyiben gócpont keletkezne, arról elsőként a hatóság értesül majd.
Az országos tisztifőorvos a tájékoztatón azt is közölte, természetesen figyelik a járványügyi adatokat, minden nap pontosan meghatározzák, hol laknak olyan emberek, akiknél pozitív a teszt. Ha pedig felfedeznek gócpontot, azonnal meghozzák a szükséges intézkedéseket.
Mohácson azonban nincsen gócpont – húzta alá.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a Mohácsi Újság.hu érdeklődésére közölte, a Mohácsi Rendőrkapitányság feljelentés alapján nyomozást rendelt el közveszéllyel fenyegetés miatt, azonban kérte kizárását, az eljáró szerv kijelölése folyamatban van.
A hatályos Btk. szerint aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.