Mint arról lapunkban is beszámoltunk, 4850 felvett hallgatóval eredményesen zárta az idei általános felvételi eljárást a Pécsi Tudományegyetem. Ugyan arról még hivatalos információ nincs, hogy újra tantermi képzésben vagy továbbra is távoktatásban zajlik majd a tanítás, ám valószínűleg hagyományosan lehet kezdeni majd az új tanévet. Legalábbis a legtöbben ebben bíznak.
Mivel a PTE legtöbb hallgatója nem Pécsről érkezik az egyetemre, nekik lakhatást kell találniuk szeptembertől. A diákok legtöbbje két opció közül tud választani: az albérlet vagy a kollégium, illetve bejárósok is lehetnek, ha a távolság nem olyan nagy a lakóhely és az egyetem között, vagy ha ez anyagilag kifizetődőbb.
A Pécsi Tudományegyetemen augusztus végén kezdődik a kurzusfelvételi időszak, az első oktatási hét pedig valószínűleg a szeptember 7-én kezdődő hét lesz. Ennek értelmében már most érdemes albérlet után nézniük a leendő hallgatóknak. Az ingatlanközvetítők tapasztalatai alapján az ősszel kezdődő időszakban szinte senki nem adja ki lakását rövid távra. A főbérlők nagy része ilyenkor a hallgatókat célozza meg. A tanév kezdetével az albérletek árai ugrásszerűen megnőnek, ezért fontos mielőbb elkezdeni a keresgélést.
A diákoknak érdemes minél több fórumot felhasználva keresni. Jó hír, hogy mint az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hétfőn közölte, idén rekordszintű albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvételt nyert hallgatókat. Balogh László kiemelte, hogy mivel a bérleti díjak csökkennek, az utóbbi években soha ilyen jó helyzetből nem várhatták a hallgatók a tanévet. Kitért arra is, hogy az albérletárak alakulását nagymértékben befolyásolják a koronavírus utóhatásai, a rövid távú lakáskiadás helyzete és az esetleges digitális oktatás.
Van alternatíva
Az egyetemisták pécsi lakhatásának jó alternatívája lehet a kollégium is, a PTE hat jól felszerelt intézményében tudnak szállást biztosítani a hallgatóknak. Az egyetem honlapján elérhető információk szerint egy ösztöndíjas hallgató akár havi 9 320 forintért is szállást találhat, de az önköltséges képzésben részt vevők számára is 12 ezer forinttól indulnak a férőhelyek.