Idén júniusban helyezte üzembe az Astrasun Csoport új napelemparkját Vásárosdombón. A baranyai községben tegnap ünnepélyes keretek között adták át a létesítményt, valamint az érdeklődőknek bemutatták a napelempark működését is. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője, Szabó László, Vásárosdombó polgármestere, valamint dr. Keresztes Attila, az Astrasun igazgatója.
Az országgyűlési képviselő felhívta a jelenlévők figyelmét a környezetvédelemre, arra, hogy hazánk ebben a tekintetben igencsak jól áll, hiszen 82 megawattról 129 megawattra sikerült az áramtermelő szektor termelési lehetőségeit növelni 2018-ról 2019-re.
– Magyarországon az év elején volt egy olyan hétvége, amikor a teljes hazai energiatermelés 27 százalékát napelemek termelték – fogalmazott Nagy Csaba. Azt is elmondta, hogy az idei évben a kormány meghirdetett több olyan programot is, mellyel az elektromos járművekkel való közlekedést népszerűsítik, támogatják.
A vásárosdombói fejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ez már a második park, amit a község közigazgatási területén létesítenek. Ezeknek a kedvező környezetvédelmi hatásuk mellett további pozitívumuk, hogy a településnek iparűzési adó bevételt is jelentenek.
Szabó László kiemelte, hogy a képviselő-testület elkötelezett a zöld energia irányába. Ezt jól példázza, hogy a tárgyalások során igyekeztek a befektetőket és a vállalkozókat mindenben kiszolgálni.
– A Magyar Falu Program keretében egy olyan pályázatot is benyújtottunk, aminek alapvető célja, hogy az önkormányzati ingatlanokat ellássuk zöld energiával – mondta a polgármester.
A fentieken túl azt is kifejtette, hogy a napcellatartók olyan helyen vannak, amely terület gazdálkodásra, mezőgazdasági termelésre nem alkalmas, így jó helye van itt a parknak.
A nap mozgását követik a táblák
Keresztes Attila tájékoztatta a meghívottakat, hogy az Astrasun Csoport eddig közel 12 milliárd forint értékű beruházást végzett el az országban.
– A vásárosdombói egy kiemelkedő projekt azért, mert olyan műszaki-technológiai újításokat vezettünk be, amelyek szinte példa nélküliek – fogalmazott az igazgató. – Napkövető technológiát alkalmaztunk, ami 25 százalékkal több energiát tud előállítani, valamint lehetővé teszi azt is, hogy a terület mégis mezőgazdasági művelésre alkalmas legyen. Elhangzott, hogy egy átlagos, fix naperőmű – 600 kilowatt körüli – összesen 150 háztartást láthat el, a vásárosdombói ennél többet, közel 200 háztartást, ami helyi viszonylatban igen jelentősnek mondható. A szén-dioxid-kibocsátás tekintetében pedig elmondható, hogy a cég beruházásaival összesen 3,5 millió fa ültetésének megfelelő szén-dioxidot takarítottak meg eddig. Azt is elmondta, hogy terveznek még további beruházásokat a környéken, már intenzíven keresik a területeket.