Az újraélesztés világnapján, vagyis október 16-án kisfilmmel hívta fel a Pécsi Tudományegyetem a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy minél többen elsajátítsák az újraélesztés technikáját. Ahogy az intézmény közleményében írja, az újraélesztésről szóló film azt mutatja be, hogy akár már egy óvodás korú gyermek is tud segíteni, ha tisztában van az alapvető mozdulatokkal. Az a kisfilmben is elhangzik, hogy természetesen a technikát az életkoruknak megfelelő módon – például egy plüssállaton történő gyakorlás során – kell megtanítani nekik, később pedig az oktatásba már be lehet vonni a kifejezetten erre a célra gyártott újraélesztési fantomokat is.
– A hirtelen szívhalál több mint 25 ezer áldozatot követel Magyarországon évente – mondta Betlehem József, a film ötletadója, szakmai lektora. – Az újraélesztés napja lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljusson az életmentő üzenet, hogy laikusként is merjünk segíteni, ha újraélesztésről van szó. Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívhalál következtében, azért, mert az emberek többsége nem tud hatékonyan segíteni. Ezen betegek közül többeket megmenthetnénk, amennyiben az észlelést követően az első 3–5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.
Gyerekkorban elkezdik már a tanítást
Bánfai Bálint, a PTE Egészségtudományi Kar adjunktusa azt hangsúlyozta, hogy a valós helyzetekben cselekedni képes laikusok számának növelésére egy megoldás lehet, hogy már gyermekkorban megkezdődjön az ismeretek átadása. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is támogatott „Kids save lives” projekt szerint a világon minden gyermeknek, legkésőbb 12 éves kortól kezdődően, évente 2 óra időtartamban kellene újraélesztést tanulni. A témával hosszú évek óta foglalkoznak hazánkban is, amely során elindították a „Kids Save Lives in Hungary“ kampányt. Ennek keretein belül gyerekeknek tanítanak elsősegélynyújtást és ezen belül újraélesztést, nagyon pozitív eredményekkel és tapasztalatokkal.
Szükséges a tartós, naprakész tudás
Az egyetem közleményében kitér arra is, hogy azokban az országokban, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az elsősegélynyújtás oktatására, ott a kimenetel is jóval pozitívabb, tehát éles helyzetben többen tudnak életet menteni. Éppen ezért az elsősegélynyújtás – és ezen belül az újraélesztés – világszerte több országban a közoktatásban kötelezően megjelenő elem. Itthon viszont a legtöbben csak a jogosítvány megszerzésekor vesznek részt az ezzel kapcsolatos oktatáson, életükben egyszer, amely általában nem elég ahhoz, hogy tartós és naprakész ismereteket szerezzenek a laikusok, így egy esetleges segítségnyújtást igénylő helyzetben csökken a beavatkozás valószínűsége is.