Egy húszezres lélekszámú nagyközségben nőttem fel Budapest mellett. A könyvtár volt az egyik ékességünk a maga 50 ezres könyvállományával. Nos, a Dél-dunántúli Regionális Tudásközpontban egymillió dokumentum van, pazar szépirodalmi kínálattal, egyetemi szakkönyvekkel és rengeteg napilappal, folyóirattal. Kizárólag az utóbbiért, vagy a fonotékában található zenei anyagért is érdemes ide beiratkozni. Itt említenénk meg egy az országban igen kevés helyen működő érdekességet: a zenetárban zongora bérelhető, és fejhallgatón át csak az hallja a játékot, aki üti a billentyűket.
A rengeteg kötethez egy sajátosan kialakított kölcsönzési rendszernek köszönhetően interneten is hozzá lehet férni és Baranya 286 településéről ugyancsak elérhetők a kötetek. Hangulata, varázsa van ennek a könyvtárnak, a külföldi egyetemisták például kulthelyként tisztelik, és szívesebben töltenek itt órákat, mint a kollégiumi, az albérleti szobákban.
Hogy mit tud még ez a könyvtár, arról Miszler Tamást, a Tudásközpontban működő Csorba Győző Könyvtár igazgatóját kérdeztük meg.
Két intézmény működik a Tudásközpont épületében, a Csorba Győző Könyvtár, amely megyei hatókörű városi könyvtár, és a PTE Egyetemi Könytár és Tudásközpont. Különálló könyvállománnyal, de az olvasók egységesen látják a kettőt, és bármikor bármelyikből kölcsönözhetnek. A Csorba Győző Könyvtárnak Pécsett további hat fiókkönyvtára is van, valamint három könyvtárpontja, melyekből ugyancsak elérhető a Tudásközpont teljes dokumentumbázisa.
Az sem létezik minden megyében, hogy két hatalmas kamion, úgynevezett könyvtárbuszok járják a baranyai településeket. Pillanatnyilag 67 települést érintenek rendszeresen. A megyében létezik olyan falu, ahol a lakók 30 százaléka rendszeres használója a megyei könyvtárnak.
A Tudásközpont inspiráló nyugalmas tér, ahol még az internet használatára is ingyenesen tanítják az érdeklődőket. Szükség is van rá, hiszen a látogatói felmérések szerint fokozatosan nő a távhasználat, az internetes érdeklődés és ügyintézés. Mert saját weblapja is van a Tudásközpontnak, ahol az ügyintézési tudnivalókon túl a havi programok részletes listája is szerepel, amit érdemes böngészni, mivel évente száznál több ingyenes programból lehet itt válogatni.
Megyei olvasói érdeklődés a számok alapján
Az elmúlt hat évben 286 település csatlakozott a térségben a Csorba Győző Könyvtár által működtetett Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez Baranya megyében. Ebből 67 településre a két könyvtárbusz jár ki. A Tudásközpont heti 80 órában van nyitva, vizsgaidőszakban viszont 112 órában.
A múlt évben 10 százalékkal, 20869 főre nőtt a megyei könyvtárba beiratkozott olvasók száma. A fiókok látogatóival együttesen több mint 234 ezer alkalommal érkeztek 2018-ban olvasók, ez 12 százalékos növekedés. Az elmúlt évben 332694 dokumentumot kölcsönöztek a Tudásközpontból, ahol 90 millió forint értékben bővült az állomány. 1,371 millió digitalizált dokumentum található már a Csorba Győző megyei könyvtárban (fotó, film, hang, könyv, újság, aprónyomtatvány). S még egy érdekes információ: 421 témafigyelést és irodalomkutatást végeztek 2018-ban a könyvtári kollégák.