Mint ismeretes, a társasházi közgyűléseket, a küldöttgyűléseket az év első hónapjaiban tartják minden esztendőben – jelen időszakban azonban ezek mindenki számára komoly kockázatot jelentenek a fertőzésveszély miatt – hívja fel a figyelmet közleményében a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ). Hangsúlyozva, hogy a lakáságazat működésének megtartása szempontjából kiemelten fontos, hogy a lakóközösségek vezetői tudatosan és következetesen kerüljék a közeljövőben a személyes fogadóórák, köz- illetve küldöttgyűlések megtartását, megrendezését.
A lakásszövetkezeti elnökökhöz és társasházi képviselőkhöz címzett felhívás szerint a LOSZ azt kéri, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel a közeljövőben ezeket az előre tervezett gyűléseket ne tartsák meg.
– Fontos, hogy azok, akik tevékenységükkel biztosítják a lakóközösségek működését, ne fertőződjenek meg és ne legyenek a vírus lehetséges aktív terjesztői, a nagyszámú kontakt lehetőségeik okán – áll a felhívásban.
Mint ismeretes, a közgyűléseket május 30-ig kellene lebonyolítani, a vonatkozó jogszabály szerint – az éves beszámolási kötelezettség időpontjának módosításával összefüggésben a LOSZ felvette a kapcsolatot a kormányzati szervekkel annak érdekében, hogy a május végi határidőt kitolják a veszélymentes időszakra.
Tűzvonalban a közös képviselők
– Az egészségügyi szakemberek és orvosok mellett, a lakáságazatban üzemeltetési feladatokat ellátó szakemberek, lakásszövetkezeti elnökök és társasházi közös képviselők is a tűzvonalban vannak, az eddig soha nem tapasztalt kihívások rájuk különösen nagy terhet és felelősséget rónak – hívja fel figyelmet a LOSZ. Az ésszerűség és a koronavírus terjedésének lassítása azt indokolja, hogy minél kevesebb személyes találkozást kezdeményezzenek a lakótársakkal, különösen a nagy létszámú lakóközösségekben. A szövetség ezért a telefonos és elektronikus úton való kapcsolattartást javasolja a lakóközösségek vezetőinek, képviselőinek.
Mindenről tájékoztatják a lakókat
A Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének baranyai irodájában is szünetel a személyes ügyfélfogadás a veszélyhelyzet ideje alatt, telefonon és e-mailen ([email protected]) fogadják a megkereséseket. A szövetség a szokásos feladatai mellett kiemelt hangsúlyt fektet a jelen helyzetben a társasházakban élők szükséges információkkal való ellátására – a rendőrségtől, az önkormányzattól, a szolgáltatóktól stb. befutó aktuális tudnivalókról a közös képviselőkön keresztül a szervezethez tartozó valamennyi lakóközösséget tájékoztatják, így a tömbházakban lakók is minden, a veszélyhelyzettel kapcsolatos aktualitásról értesülnek.