Az újszülött kórházból történő hazaadását követően 48-72 órán belül a védőnő, illetve általában 5 napon belül a házi gyermekorvos látogatja meg a családot. Innentől fogva meghatározott időközönként a gyermeknek részt kell vennie – a szülőnek el kell vinne őt – a különböző szűrővizsgálatokon. Ugyanis a gyermekorvosok és a védőnők által végzett egészségügyi szűrővizsgálatok hivatottak az egészségi állapot meghatározására, kiegészítve a szülői megfigyeléssel és rizikófelméréssel.
– Mi tájékoztatjuk, értesítjük a szülőket a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos teendőkről – fogalmazott Kasza Enikő védőnő, akihez területileg Bicsérd, Boda, Zók, Aranyosgadány települések tartoznak. – Van olyan szűrővizsgálat is, amit nekünk is csak az előző szűrővizsgálatnál tapasztalt eltérés után kell elvégezni, például 2,5 évesen. Tapasztalt eltérésekről a szülőn kívül a gyermek orvosát is kell tájékoztatnunk, ők is végeznek életkorhoz kötődő szűrővizsgálatokat.
A szűrővizsgálatok nagy részéhez tartozik egy szülői kérdőív is, melyet a gyermek fejlődésével kapcsolatban kell kitölteni. A szülők által beírt eredményeket a védőnőknek le kell ellenőrizniük, hogy valóban úgy vannak-e.
– Egyeztetünk időpontot a szűrővizsgálatra, ekkor arra kell törekednünk, hogy még a gyermek születésnapja előtt megtörténjen a vizsgálat – hangsúlyozta a baranyai szakember.
A gyámhatósághoz is kerülhet az ügy
A szűrővizsgálatok kötelezőek, a részvételről a szülő köteles gondoskodni. Ha ennek nem tesz eleget, akkor több alkalommal hivatalos levélben figyelmeztetik. Ha a vizsgálat ennek ellenére sem történik meg, a törvény szerint az egészségügyi államigazgatási szerv a szűrővizsgálatot határozattal elrendeli. A határozat közegészségügyi vagy járványügyi okból fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható. A határozatot megküldik a család- és gyermekjóléti központnak, valamint a gyámhatóságnak is.