A köztemetők a kijárási korlátozás ideje alatt is látogathatók voltak, de csak a kormány előírásainak betartásával. Kötelező volt például a másfél méteres távolság betartása a járvány terjedésének lassítása miatt, a temetési szertartásokon pedig csak korlátozott számban vehettek részt a gyászolók. A veszélyhelyzetet azóta megszüntették, ami ismét változásokat hozott a szabályokban.
A következő napokra már nyugodtabb időjárást jósolnak, ezért bizonyára sokan ki szeretnének menni a temetőkbe, hogy rendbe hozzák szeretteik sírhelyét. A sírkertek jelenleg a nyári nyitvatartási rend szerint vannak nyitva, tehát reggel hat és este nyolc óra között látogathatók. Fontos azonban az is, hogy ezt milyen előírások mellet tehetjük meg, így a témában megkerestük a pécsi sírkerteket üzemeltető Biokom Nkft.-t.
– A pécsi köztemetők már korlátozások nélkül látogathatóak, és a temetésen való részvétel sem korlátozott – derül ki a társaság lapunknak küldött közleményéből. – A temetéseken továbbra is javasoljuk, hogy a résztvevők lehetőség szerint tartsák meg a másfél méteres távolságot vagy viseljenek maszkot.
A Biokom hozzátette, hogy hétfőtől a római katolikus szertartások is a járvány előtti rendben zajlanak, a misék is megtarthatók. A temetés ügyintézése során továbbra is javasolják az ügyfeleknek, hogy éljenek az időpontkérés lehetőségével. Ezzel kapcsolatban egyeztetni a 72/805-440 vagy a 72/805-445-ös telefonszámokon lehet. A temető Siklósi úti irodájában egy ügyintézőhöz maximum két ügyfél léphet be, akiknek a várakozás és az ügyintézés során is kötelező a maszk vagy a szájat és orrot eltakaró kendő használata. A sírhelyek újraváltását az elmúlt hetekben kizárólag telefonon vagy elektronikus úton lehetett megtenni, most már ez ügyben is felkereshetjük az ügyfélszolgálati irodát. A társaság azt is kiemelte, hogy az ügyféltérbe kézfertőtlenítőt helyeztek ki, és mindenkit arra kérnek, hogy belépés után használja ezt.
Kérték a szertartás elhalasztását
A kijárási korlátozás alatt a temetési szertartásokra is szigorú rend vonatkozott, a pécsi köztemető nagy dísztermében és kápolnájában egyidejűleg összesen maximum tíz fő tartózkodhatott a ravatalozás és szertartás idején, a kistermekben, az új ravatalozóban és a peremtemetők ravatalozóiban pedig legfeljebb öten. Mivel a temetéseket csak kis létszámban lehetett megtartani, voltak olyanok, akik inkább elhalasztották. Egyik olvasónk is jelezte, hogy ő megvárja a korlátozás feloldását, hogy az egész család jelen lehessen a szertartáson. Ahogy a Biokom írta, március 16-tól június 22-ig 542 temetést bonyolítottak le, és 15 esetben kérték a szertartás elhalasztását.