Már 2017-ben is bravúrnak számított, hogy az akkor hosszú ideig stagnáló hetvenezres látogatószámot 80 ezerre tornázták fel, a Siklósi vár látogatóinak számát 2018-ban sikerült még tízezerrel felülmúlni, a 2019-es év pedig még ennél is szebb eredményt hozott, több mint 100 ezer vendéget fogadtak a történelmi falak. De nem csak számokban volt mérhető a Siklósi vár előző évi eredményessége. Az első negyedévben bekerült az ország turisztikai attrakciói között a top három helyezett közé, augusztusban minden turisztikai látványosság között elsőként családbarát díjat kapott, ősszel pedig a Szállás.hu versenyén szintén a dobogós harmadik díjat nyerte el a Siklósi vár holtversenyben a népszerűségi szavazáson.
– Nagyon mozgalmas és számunkra is felemelően eredményes évet zártunk. A korábbi ígéretünkhöz híven a programokra helyeztük a hangsúlyt és arra is figyeltünk, hogy minden helyi és közelről-távolról érkező látogató felejthetetlen élményekkel gazdagodjon az itt töltött idő alatt – mondta Szentgyörgyváry Péter várkapitány. A programsorozat tavaszi legnagyobb durranása az „Emeljünk magasba minél több gyereket!” című rendezvény volt, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos akciójához a dél-dunántúli régió egyetlen helyszíneként csatlakozott a vár. Ezen a napon közel háromszáz gyermeket emeltek a magasba, a rendezvény egésze alatt pedig több mint ezer ember tartózkodott a várfalak között.
A nyári várfesztiválon több száz hagyományőrző mellett olyan fellépők szórakoztatták a nagyközönséget, mint Ganxsta Zolee és a Hooligans, emellett a rendezvény keretein belül adták át a Duna Dráva Cement Kft. támogatásával felújított Rózsakertet is. A Várudvari esték programsorozat is népszerű volt, hiszen szinte minden előadás telt házas lett, valamint az Adventi Sokadalom is nagy sikert aratott a felnőttek és a gyermekek körében is.
Az idén is sok program csábít a várba
A vár idei első nagy rendezvénye a március 14-i hétvégén lesz, majd nagy hangsúlyt fektetnek a húsvétra és a gyereknapra is. Ez utóbbit viszont nem a napján, vagyis május utolsó vasárnapján tartják majd meg, hiszen ebben az évben ekkorra esik Pünkösd is, hanem egy héttel korábban, május 24-én rendezik meg. Különleges programokkal készülnek, a várkertben fogadják majd a játékok és a foglalkozások a gyerekeket. A tervek szerint az idén is lesznek Várudvari esték és a Siklósi Várfesztivál időpontját – augusztus 7-9 – is lejegyezhetjük már. A több száz hagyományőrző mellett olyan fellépőket várnak, mint a Neoton Familiát, Caramelt, vagy az X Faktor legutóbbi szériájából megismert Vanek Andort. A nyáron még a korábbi Csirkepaprikás Fesztivál hangulatát idéző várpikniket is szerveznek.
– Mindez persze csak ízelítő a Siklósi vár éves rendezvényei közül, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is igyekszünk minél több és mindenki számára szórakoztató programokat szervezni – mondta Szentgyörgyváry Péter.