A Magyar Demokrata Fórum egyik legtekintélyesebb, legszélesebb körben elfogadott politikusa dr. Andrásfalvy Bertalan az I. pécsi választókerület egyéni képviselőjeként jutott be a parlamentbe. A Széchenyi-díjas néprajzkutató művelődési és közoktatási miniszter is volt három évig. 2010-ben a nemzeti oldal Pécs díszpolgárává választotta, tudósként számtalan publikációja jelent meg.
Pap András szintén a Magyar Demokrata Fórum színeiben szerezte meg a pécsi II. választókerületben a szavazatok többségét. Néhány évvel ezelőtt azért szólalt fel, mert szerinte a török emlékek túlzásba vitt pécsi ápolása kegyeletsértő. A politikus tavaly az önkormányzati választáson is elindult polgármesterjelöltként, ám később visszalépett.
Dr. Bretter Zoltán a már megszűnt SZDSZ színeiben szerzett mandátumot a pécsi III-as kerületben. Később volt önkormányzati képviselő is, de kolozsvári születésűként részben visszatért Erdélybe – tanít Pécsen is –, még egy ideig a román fővárosban is dolgozott, a Bukaresti Magyar Kulturális Központot vezette. Egy tavalyi interjúban mint filozófust szólaltatták meg a rendszerváltásról.
Az MDF-es dr. Hoppa József Komlón szerezte meg a legtöbb voksot. A köztiszteletben álló gimnáziumi történelemtanár sokszor foglalkozott a bányászváros történetével, múltjával. A város gimnáziumát, a Nagy Lászlót évekig irányította, a Rákóczi Szövetség Komlói Szervezetének jelenleg is az elnöke.
Az SZDSZ-es politikusként karriert befutott mecseknádasdi Wekler Ferenc a mohácsi körzetet nyerte, de a választáson még a Szövetség a Faluért, a Vidékért és az Agrárszövetség indította. Azzal szerzett hírnevet a rendszerváltás előtt, hogy tiltakozott az ófalui atomtemető ellen, később volt a parlament alelnöke, a regionális tanács elnöke, de tevékenységét hangos sajtóhírek, botrányok övezték. 2002-től 2019-ig Mecseknádasd polgármestere volt.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt indította Nagy Ferenc Józsefet a siklósi választókerületben. A tavaly 96 éves korában elhunyt politikus 14 évesen lépett be a Kisgazdapártba, már 1935-ben – tehát 12 évesen – érdeklődött a kisgazdák politikája iránt, ekkor vett részt a siklósi gyűlésükön. A kisharsányi képviselő – aki maga is egyéni gazda, agrármérnök volt – földművelésügyi miniszter, majd tárca nélküli miniszter volt a rendszerváltás utáni első kormány idején.
A szigetvári körzetben ismét egy MDF-es politikus nyert dr. Kapronczay József személyében. Ő szintén a helyi gimnázium elismert, megbecsült és kedvelt tanára volt, 1976-tól még igazgatóhelyettesként is dolgozott a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. A tudományos kutatásokat is végző képviselőt – akinek a 6-os út szigetvári elkerülő szakasza és a katolikus templom felújítása köszönhető – később a város díszpolgárává avatták. 81 esztendősen hunyt el 2015-ben.
Dr. Bíró Ferenc listáról jutott be a parlamentbe az MDF politikusaként. Hosszú ideig vezette Pécsváradot később polgármesterként, de más területen is rendkívül aktív volt, hosszú ideig a Mentők és Betegszállítók Egyesületének elnökeként dolgozott.
Listás helyről bejutva, az SZDSZ politikusaként tevékenykedett Derdák Tibor is, de egy ciklus után nem folytatta a parlamenti munkát. Részt vett a Gandhi Gimnázium alapításában, jelenleg egy, az Amnesty International Magyarország módszertani iskolájaként is működő észak-magyarországi intézmény igazgatója.
Getto József szintén az SZDSZ listáján szerepelt. Az 1932-es születésű építész a Pécsi Tervező Vállalatnál is dolgozott szintén elismert pécsi mérnökként. Talán kevesen tudják, de többek között például az ő nevéhez fűződik a Szliven étterem, vagy a Xavér tér és környékének a rendezése, valamint az ottani díszkút is.
A városvédő műsorairól ismert Ráday Mihály (SZDSZ) meglepő módon négy évig baranyai parlamenti képviselő volt, majd a Fővárosi Közgyűlésben tevékenykedett képviselőként.
Dr. Szigeti György ugyan a liberálisok listás politikusa volt, de őt a Vakok Szövetsége javasolta az SZDSZ által felkínált országos listás helyre. Fiatalon elvesztette látását, és így végezte el a jogi egyetemet, később is a vakok és gyengénlátók érdekképviseletén munkálkodott.
A szabad demokraták listás helyéről vált honatyává Werner József is, aki a Mohács melletti Szajkról származott. Ő volt az, aki visszalépett a választáson az agárszövetség színeiben induló Wekler Ferenc javára, aki beült az SZDSZ frakciójába.
Vörös Vince 91 éves korában hunyt el 2001-ben. A Független Kisgazdapárt politikusa az Országgyűlés alelnöke volt, 1935-től már a párt tagja volt. A kommunisták Pécsről is száműzték, de kitartott, és 1988-ban a Kovács Béla Politikai Társaság elnöke lett.
Trombitás Zoltán a Fidesz országos listájáról került be, ő volt az, aki az 1980-as tanácsválasztásokon sikertelen kísérletet tett a független jelöltként történő indulásra. 1992-ben az amerikai Maryland állam kormányzója a demokrácia kialakításában való részvételéért és a magyar-amerikai kapcsolatok elmélyítéséért tiszteletbeli állampolgárságot adományozott neki.