Elkezdték a felkészülést a télre a pécsi köztemetőben is. Mivel megérkeztek az első fagyok, nem működik már a Zsolnay-szórókút, a csapokat elzárták, és a melléjük kihelyezett kannákat is beszedték. Ezt tehát érdemes figyelembe venni, ha ellátogatunk szeretteink sírhelyéhez. Mi is jártunk a temetőben szerda délelőtt, többeket is láttunk, akik a sírokat téliesítették, eldobták a halottak napi virágokat, lesöpörték a lehullott faleveleket, és fagykár ellen bekötötték a vázákat.
A Biokom NKft. lapunknak küldött közleményében is azt tanácsolja, hogy ezt a műveletet mindenképpen csináljuk meg a sírhelyeknél, hogy ne kerüljön víz a vázákba.
A társaság ugyanakkor hozzátette, hogy a leggondosabb takarás ellenére is kerülhet csapadék az edényekbe – a fedést lefújhatja a szél, vagy kiszakíthatja a hó, ezért arról is gondoskodni kell, hogy a kő- vagy gránittartók alapja legyen kifúrva, és a bekerülő víz el tudjon folyni.
Kemény teleken érdemes a kiültetett virágok, növények tövét mulccsal vagy földkupaccal takarni, a sírhelyek díszítésére pedig célszerű örökzöldeket vagy művirágokat kihelyezni. A temető nyitvatartása is megváltozott, április elsejéig reggel hét és este öt óra között látogatható.
A maszk használata mindenhol kötelező
A járványhelyzetre való tekintettel a pécsi temetőben is számos intézkedést vezettek be, hogy lassítsák a vírus terjedését. A maszk használata nemcsak a ravatalozókban, hanem a sírkert teljes területén kötelező. Személyes ügyintézésre van mód, de csak előzetes időpontfoglalással, hatósági, házi karanténban lévő ügyfelek esetén pedig kizárólag elektronikus ügyintézés lehetséges. Az elektronikus ügyintézést segítő eszközök: e-mail-cím, nyomtató, netbank és scanner vagy okostelefon. Az online ügyintézés iránti kérelmet e-mailben a [email protected] címen vagy a 72/805-440-es és a 72/805-445-ös telefonszámokon jelezhetjük.