Egy elhagyott szatyor hevert július elején a pécsi Zsolnay-szobor előtti buszmegállóban, benne újonnan vásárolt, drága ruhákkal. A gazdája már régen elment, amikor Marika rátalált. Eltette a csomagot, majd mindent megtett, hogy megtalálja jogos tulajdonosát, szerkesztőségünket is értesítette a talált tárgyról.
– Hárman jelentkeztek, hogy övék a csomag – mesélte Marika. – Mielőtt találkoztam volna velük, megkérdeztem, hogy pontosan mi volt a szatyorban, milyen színű és méretű ruhák, illetve azt is, hogy mi a bankkártya utolsó négy számjegye. Az illető ugyanis kártyával fizetett, a bizonylaton ott volt ez az adat.
A jelentkezők közül kettő nem válaszolt, a harmadik viszont mindent pontosan megírt. Határtalan volt a fiatal lány öröme, amikor visszakapta a csomagot. Hálaként édesapja felajánlotta támogatását a Napsugár Játszókert Alapítványnak, ami jövő évben ünnepli 25 éves jubileumát.
Marikáék a Máltai Nevelőszülői Hálózat tagjai. A hölgy bölcsődében dolgozott, a gyakorlati ideje alatt jött rá, hogy nemcsak nyolc, hanem 24 órában szeretne vigyázni a gyermekekre, ezért jelentkezett nevelőszülőnek.
– Az első kislányt, Antóniát két és fél éves korában fogadtuk be – idézte fel a múltat Marika. – Kiderült, hogy egy ritka betegségben szenved, a fehérjét bontó enzim nem működött, vagy hiányzott a szervezetéből. Mindent megtettünk, hogy megkapja a megfelelő kezelést, de a betegség sajnos korábban elvitte. Azon az éjszakán, amikor megállt a szíve, felriadtam álmomból, mert Antónia mintha odasuhant volna hozzám, hogy megköszönjön mindent. Ugyanezt az élményt a férjem és édesanyám is átélte akkor éjjel.
Antónia után nagyon hamar két kisfiú került a családhoz. Egyikük tavaly májusban, sok-sok év után tért vissza meglátogatni a családot. Az ő befogadásuk után egy hat hónapos kislányt kaptak – Antónia helyett. A lány most Kaposváron él férjével és két gyermekével.
Eddig összesen tehát 27 gyermek volt, aki hosszabb-rövidebb időt töltött a családban. Marika negyedik fia 2017. novemberében fogadott be egy ötnapos kislányt, Csengét a saját három gyermeke mellé – ő most a legfiatalabb. Marika pedig márciusban kapott egy telefonhívást, hogy van egy 14 éves fiú, akinek mindenképpen rá van szüksége. Természetesen ő is a családhoz került.
Nagy családból származik Marika, öten vannak testvérek. Férjével idén decemberben ünneplik az ötvenedik házassági évfordulójukat, nekik szintén öt gyermekük van, és tizenhét unokájuk.
Édesapja baptista lelkipásztor volt, több száz ifjúsági éneket szerzett, amit négy szólamban meg is tanított gyermekeinek. Ők a mai napig együtt énekelnek 93 éves édesanyjukkal a Gyöngyszemek Családi Közösségben. Megnyerték az Idősek Ki mit tud?-ját is, és már CD-t is kiadtak. Több koncertet tartottak szerte az országban, a közeljövőben Erdélybe készülnek.
Pályázatokból és felajánlásokból fejlődött a játszókert az elmúlt 25 év alatt
A Napsugár Játszókert Alapítvány, amelynek Marika az elnöke, lassan már 25 éve tevékenykedik Pécsen, hogy segítsen a halmozottan hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, családoknak. A jubileumot jövőre fogják ünnepelni, ebből az alkalomból egy gyümölcsfát is kapnak majd.
– A százéves Bálint gazda száz gyümölcsfát ajánlott fel száz intézménynek, mi is pályáztunk erre – tudtuk meg az alapítvány elnökétől. – Minden fa sorszámozott, miénk lesz a 25. számú.
A játszókert 1995-ös alapítása óta rengeteg minden történt, amire szívesen emlékszik vissza Marika. Többször táboroztak együtt a finnországi Lahti és az oroszországi Kaluga gyermekotthonainak lakóival, egyszer Sikondára is eljöttek, emellett szerveztek tábort Horvátországban és Erdélyben is.
A játszókert is folyamatosan fejlődött, egyre több játék lett. A napokban például valaki név nélkül a játszótéren hagyott pár homokozó eszközt és egy kismotort is. Most pedig egy mezítlábas ösvényt szeretnének kialakítani különböző talajokkal, a szélén illatos fűszernövényekkel.