– Kik a kedvenc költői?
– Ez nem a kedvencekről szól, hanem a hivatalos tananyagról: az általános és a középiskolai memoriterek felmondására vállalkoztam. Megjegyzem, már két éve tervezem ezt, mert úgy láttam, hogy audiovizuálisan a fiatalok sokkal könnyebben befogadják a kötelező irodalmat.
– Az utóbbi két évben többször is megfordult Pécsett . Milyen a viszonya a várossal?
– Édesapám, Szabó Sipos Tamás itt dolgozott két évig a Pannónia Filmstúdióban rajzfilmrendezőként. Aztán 1990 tavaszán szóban megegyeztem a Pécsi Nemzeti Színházzal, hogy ideszerződöm, de váratlan családi okokból az évadnyitóra már nem jöttem el. Most pedig igen jó a kapcsolatom a Pécsi Kulturális Központtal, volt itt több önálló műsorom, elhoztam az élet stációit bemutató tárlatomat, és áprilisban jöttem volna egy újabb előadással.
– A pécsi tárlatán jól láttam, hogy a képein az impresszionizmus, a pozitív színek dominálnak?
– Az impresszionizmus miatt vettem ecsetet a kezembe. A tartalomban pedig az utóbbi tíz évben a fény és a sötétség együttműködését, az abból születő csodás színeket igyekszem megfejteni.
– George Clooney magyar hangja és ismert szinkronszínész. Ám volt egy rövid idő, amikor hátat fordított a pályának. Miért?
– Ez ugyanolyan színészi tevékenység, mint kiállni a színpadra, a megbecsülése viszont sokkal rosszabb. Ám magamra maradtam a küzdelemben, a szakterületet viszont nem akartam cserben hagyni.
– Szinkronizálta Kiefer Sutherlandet, Hughes Jackmant is, meg rengeteg más hírességet. Ki az, aki a legközelebb áll önhöz a szerepein keresztül?
– Mindenkiben találtam közös nevezőt, de talán Jeff Goldblum volt hozzám a legközelebb. Kedvelem George Clooney-t is, sőt egy kicsit abban reménykedem, hogy a hazai közönség is azért szereti ennyire, mert „én beszélek belőle”.
– Kilép a színpadi világból?
– Vitorlásversenyző vagyok 44 éve, és gitározom az At Five zenekarban.
Tévéműsorokat is vezetett
Szabó Sipos Barnabás 1962-ben született Budapesten. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, 1987-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. Játszott az Arany János Színházban, a Győri Nemzetiben, az Újszínházban, évekig volt szabadúszó, most a Vidám Színpadtól a Pesti Művész Színházig öt társulatnak tagja. Az egyik legismertebb szinkronszínész. Volt rádióadó művészeti vezetője, több tv-csatorna (Story4, Story5, M4 Sport, Duna World) műsorvezetője, rendezőként is bemutatkozott Dunaszerdahelyen. Tanít a Thália Színitanodában. Nős, öt gyermeke van.